Bazsalikom pestós csirke karfiollal

  • 2018.07.01.
  • 3

Ha nagyon nincs kedvem csirkét enni, de mégsem tudom kikerülni, hogy csirkemellet kelljen csinálom, mert a gyúrós férfi gondoskodik róla, hogy véletlenül legyen a hűtőben mindig annyi, hogy már a fagyasztóba sem fér be, na akkor készül valami hasonló tepsis produkció.Az előbb finoman fogalmaztam, elárulom, hogy az elmúlt pár hétben csirke közelébe sem bírok menni, a látványát se… A csirke undoritisz kb. 3 hónapja tart és könnyen lehet, hogy ez még 6 hónapig nem változik, kitaláljátok az okát? Igen, “baby on board” kérem szépen, most már elárulhatom, baba a láthatáron. Ez az oka, hogy recept is alig a blogon, az étvágyam eléggé bekorlátozódott, hogy finoman fogalmazzak.Farkasétvágy helyett, én azért eszem, mert muszáj és azért főzök (néha), hogy a gyermekem apja ne haljon éhen. Ok, ez túlzás, remekül süt rántottát és irtó gyorsan tud pizzát rendelni gyrossal, sőt a reggeli zabkását is már ő készíti, mert én már azzal is ritkán kerülök köszönőviszonyba. Reggeli gasztro villantásaim, a paradicsomos pirítósban, és egy banán meghámozásában általában kimerülnek.Vannak azért termékenyebb napjaim a konyhában is, általában hétvégén kicsit összevakarom magam és úgy teszek, mintha ismét kreatív gasztroblogger lennék. Most kevésbé voltam kreatív, inkább ötletet merítettem a Dolce Vita blog hasonló receptjéből. Akkor a legfinomabb, ha friss pestót készítetek hozzá, nem muszáj bazsalikomból, bármilyen zöld fűszer jó, petrezselyemből is szuper zöld kence virítható pár perc alatt.A férfi kapott mellé rizst köretnek, nekem bőven elég volt a karfiol. Kiváló hétvégi fogás lehet több vendég részére!Hozzávalók 4 főre:2 közepes karfiol4 szelet csirkemell3 deci natúr joghurt (tejföl v kefir is jó)2 db tojáspár db paradicsom1 mozzarellasó, borskókuszolajBazsalikom pesto:2 kis csokor bazsalikom2 evőkanál szezámmag (fenyőmag, dió, mandula is jó)1 duci gerezd fokhagymapár evőkanál olívaolajsó, borsElkészítése:Először elkészítettem a pestót, ezt előtte pár nappal is megtehetitek, de akár jobb minőségű boltit is használhattok hozzá.A bazsalikomot nagyjából összedaraboltam, egy botmixer táljába tettem, hozzáreszeltem a fokhagymát, csorgattam bele pár evőkanál olívaolajat, megsóztam, borsoztam. Azért nem tudok pontos mennyiséget írni az olívaolajból, mert ez változhat, függ a bazsalikom mennyiségétől is. Először pár kanállal kezdjétek és ha turmixoljátok, meglátjátok, hogy szükséges-e még hozzá. Krémesnek kell lennie, és ha nem használjátok fel azonnal, akkor az üvegbe kanalazva a tetején álljon meg egy vékony rétegben az olívaolaj, hiszen ez is tartósítja. Turmixolás után tettem hozzá, az előtte száraz serpenyőben megpirított szezámmagot.A karfiolt rózsáira szedtem és forrásban lévő vízbe dobtam kb. 5 percre, hogy kicsit megpuhuljon. Nem kell teljesen puhának lennie, hiszen a serpenyőben is időt tölt még.Ezalatt a felkockázott csirkemellet egy serpenyőben, kevés kókuszolajon lepirítottam.A pestót (kb. 4 evőkanál kell) elkevertem a joghurttal és a két tojással, majd ráöntöttem a csirkemellre és a leszűrt karfiolra. Összeforgattam és a tepsibe öntöttem az egészet. Rászeltem a paradicsomokat, a tetejére a mozzarellát és 180 fokra előmelegített sütőbe toltam, kb. 20 perce, míg a sajt ráolvadt.Még több pesto receptet itt találtok!Hasonló bejegyzések:Medvehagyma pestós csirkeKoriander pestós lazacPetrezselyemes medvehagyma pestos spagettiCsirke Stroganoff módra bulgurralMézes mustáros csirkeMedvehagyma pestós spagetti pirított gombávalEgyszerű csirke vadas spagettivelCsirke cacciatore