Medvehagymás zöldborsókrém tormával

  • 2018.04.07.
  • 0

Folytatódik a maradék mentés a konyhámban. Eredetileg a sonkához akartam mentás borsópürét csinálni, a sonkát pedig lepirítani, ehelyett a sonka (érdeklődés hiánya miatt) ment a mélyhűtőbe, mentát meg elfelejtettem venni, így a tormakrémet újítottam meg…Nem vagyok bolti tormakrém rajongó, tudjátok, hogy frisset szoktam mindig készíteni, de a nagy utazás előtt beszerzett tormám úgy döntött, hogy nem vár meg és elszárad, így kaptunk ajándékba egy üveggel. Meglepően jó fajta volt egyébként ez a bolti verzió, Auchan torma azt hiszem.A borsóhoz remekül passzol a menta, a citrom, és most már tudom, hogy a torma is, minden íz, ami harsány, élénk, jó barátja lesz. Na és hát feltétlenül kell mellé hagyma is, elsősorban, fokhagyma, de mivel szezonja van még, természetesen medvehagyma került bele, mert már elvonási tüneteim voltak és végre kaptam a piacon.Készíthetitek hígabbra is, a főzőlevet használtam ehhez én is, de inkább paszta állagúra sikeredett, szóval remekül lehet pirítósra kenni, de húsok mellé, halhoz is szuper. Csak kreatívan a jelszó továbbra is!Hozzávalók:30-40 dkg zöldborsó1 csokor medvehagyma1-2 evőkanál reszelt torma v 1-2 púpos evőkanál ecetes tormafél citrom levepár kanál a borsó főzővízéből, ha hígítani kellsó, borsForrásban lévő vízbe szórtam a borsót, puhára főztem, leszűrtem, de a főzővízből pár kanállal félretettem.Felaprítottam a medvehagymát, a borsóhoz adtam, hozzáfacsartam a citromlevet, belekanalaztam a tormát, sóztam, borsoztam, pár evőkanál főzőlevet is adtam hozzá, majd simára turmixoltam, bár nem árt neki, ha kicsit darabos marad. Üvegbe kanalaztam és hűtőbe tettem, hogy összeérjenek az ízek.Hasonló bejegyzések:Medvehagymás tormakrémMedvehagymás spenótleves tormás zöldborsóvalBrokkolis medvehagymás csicseriborsókrémMedvehagymás fetás répakrémMedvehagymás spenótlevesMedvehagymás kölesgombóc paradicsommártássalCitromos csirkemell medvehagymás cukkinipestóvalMedvehagymás paradicsomos fasírt