Miért éppen Bali? 2. rész

  • 2018.03.22.
  • 5

Ahogy ígértem az előző rész végén, jöjjön a Balin töltött első két napunk sztorija, amikor jó néhány strandot végiglátogattunk robogóval. Hol 5 percet, hol 5 órát időztünk el, attól függően milyenek voltak az apály-dagály viszonyok, ugyanis az van, hogy a legtöbb strandra nem mindegy, hogy melyik órában jut be a turista, pláne, ha a cél, hogy megmártózzon, vagy akár ússzon egy kellemeset, bár utóbbi egyenlőre eddig csak a kertünk medencéjében volt lehetséges.Szóval a reggeli után előállt a hintónk vagyis a robogónk két sisakkal karöltve és pattantunk is fel rá. Illetve először megkértem A férfit, hogy írjon le egy laza kört az udvaron, hogy képes-e betörni egyáltalán a kicsikét. Biztosra megyek na… Átment a teszten. A robogó is. És már hasítottunk is első állomásunk Padang Padang beach felé.A recepciós fiú a motorunkat is megáldotta indulás előtt, itt ugyanis az a szokás, hogy az asszonyok egy kis pálmalevél kosárkát készítenek és minden reggel virágokat, füstölőt, és némi kekszet, pénzérmét raknak bele, megfelelően elhelyezve azokat, majd a házak, boltok ajtaja elé teszik le őket, sőt az autóban is láttunk ilyet. Ezzel távol tartják a gonosz szellemeket. Nagyon szép ez a rituálé egyébként, amilyen gondosan összekészítik a kis kosarat, ahogy leteszik, ahogy a füstöt a megfelelő irányban kézzel ellibbentik.A “Here we go” alkalmazást töltöttük le gps gyanánt, ugyanis ez offline térkép, tehát nem kell hozzá net. Azt még elárulom, hogy volt otthon egy felesleges pénzkidobásom, legalábbis eddig úgy tűnik az. Mégpedig az, hogy az itteniek ajánlották, hogy vegyünk helyi sim kártyát, ami a Sim-jet oldalán megrendelhető és net hozzáférést biztosít, így ha elakadunk itt kint és nincs net, akkor ezen keresztül tudunk a szállásadónktól segítséget kérni. Ez amúgy jó ötlet, és a kártyát előre be lehet rendelni reptéri átvételre, vagy a szállásra is. Egy 8 gigás csomagot meg is vettünk 15 dollárért, viszont azóta sem sikerült aktiválni, nem igazán tudni mi okból, pedig az ügyfélszolgálat is azonnal válaszolt, reagált a problémára, de kb. 1 órát működött és azóta se, de tulajdonképpen nincs is rá szükség, mert a legtöbb helyen van wifi, és a “heréhez”, ahogy mi hívjuk, amúgy sem kell… A kitérő után Pandawa beachre kanyarodjunk vissza. Mi is nagy ívben bevettünk pár kanyart, de kb. fél órán belül oda is értünk Uluwatuból. Mindenhol van parkoló, külön a mociknak az ára pedig 50-100 Ft egész napra és a parkolóőr is kedves és segítőkész és mosolyognak mindenhol. Furcsa ez a nyugati turistának… Ja a strandra is volt belépő, pár száz forintos nagyjából.Már a parkolóban magamhoz nyaláboltam egy fejem méretű kókuszdiót kókuszvízzel természetesen és úrihölgy módjára A férfival lecipeltettem a “bíícsre”.Pandawa egy kisebb strand, 10 után érkeztünk ilyenkor már  jön a dagály és néha elmossa a gyanútlan turistát a homokban, viszont addig, és 16 óra után már jobban élvezhető a part. Mellesleg itt forgatták az Eat, pray, love film fürdős jelenetét, mikor Julia Roberts és Javier Bardem úszkálnak vidáman.A strand mondhatni tiszta volt, egy-két árust találni, azok is akkor kezdtek kinyitni és persze ezzel együtt előkerültek a makákó majmok is, némi banánra, kókuszra pályázva, de a fent említett kosárba tett virágok is ízlenek nekik.Párszor megmártóztunk, a víz nagyon kellemes, viszont az árnyék eltűnt, a dagály meg jött, így odébb álltunk közben bekapva pár falatot egy út melletti kisebb étteremben, ahol friss zöldség és gyümölcsleveket ittunk és a salátánál laktatóbb zöldséges, quinoa tálakat ettünk kb. pár ezer Ft-nak megfelelő rúpiáért. Élmény ezeket az ételeket enni, bár ez nem kimondottan indonéz, viszont isteni finom és a töredéke az ára annak, amit otthon ezért elkérnek.Eztán Suluban beach volt a cél, viszont mivel néha felül bíráljuk a gpst, eltévedtünk természetesen, de kicsit sem bántuk, mikor megláttuk ezt.Blue Point View a Single Fin bárral, amit amúgy a neten én már kinéztem magunknak, és ha most akart minket, akkor nem ellenkeztünk, úgyhogy ebéd után beültünk egy jeges kávéra és A férfi is boldog volt a Bintang sörével. Gyakorlatilag a látvánnyal nem tudtunk betelni, ezért 1 órát is ültünk a tűző napon, mire rájöttünk, hogy mellettünk van a lehúzott napernyő… Az óceán zúgása, a türkizkék víz, a zene, no komment. Látni kell, ha arra jártok.Az időérzékünk is elszállt a bárpultnál, aztán a leesett állunkat visszaraktuk a helyére és tovalendültünk Suluban beach felé. Itt egy  jó hosszú lépcsősoron jutottunk le egy barlangszerű átjáróhoz  strand felé, ám még mindig dagály volt, és akkor bizony itt nincs fürdés, hiszen, ahol a képen vizet láttok a két sziklafal között az öbölben, ott apály idején a strandolók és szörfözők pihennek.Egy helyi emberke fel is hívta a figyelmünket, hogy 3 után már húzódik vissza a víz, akkor támadhatunk. Fél 3 volt, nem akartunk itt várakozni, ezért útba vettük a következő strandot, még hozzá Bingin beachet.

Címkék

Utazás