Gombás padlizsános quinoa

  • 2017.10.09.
  • 6

Nem szép, viszont finom! Ez nem túl jó bevezető, de tényleg érdemes a quinoával is próbálkozni köretként, illetve hasonló zöldséges egytálételeket lehet rittyenteni véle szürke hétköznapokon.Nem sokszor használom én sem a quinoát, ezért is vettem most vöröset, mert azt még nem próbáltam. Picit olcsóbb volt, mint a fehér, viszont karakteresebb az íze. Ugyanolyan gyorsan megfő, mint a hajdina, magas a fehérjetartalma, sok benne a vas és a magnézium, viszont nem túl kalóriadús ez a Dél-Amerikában őshonos gluténmentes “álgabona”. Asszem életemben most először főztem laskagombát is, amiből a Zanyukám szokott pörköltet csinálni, de így pirítva is teljesen jó, és remek húspótlónak bizonyult, mikor a fülemen jött már ki a “gyúróscsirke”, hiszen ez a gomba kicsit húsosabb, mint a csiperke. Jó sok kakukkfű és egy nagy facsarás citromlé pedig nagyot lendített a földes ízű hozzávalókon, de amúgy más kedvenc fűszert, oregánót, bazsalikomot is tehettek bele. A kelkáposzta funkciója mindössze annyi, hogy szerettem volna még valami friss, üde, ropogós cuccot is beletenni és ezt a zöldséget nagyon szeretem, de csak nyersen, salátába, így itt is megállta a helyét, de ez akár el is hagyható, helyette petrezselyem, ruccola, vagy más zöld is tökéletes.A maradék quinoából amúgy főztem reggelire kását gyümölccsel, mert, hogy erre is jó. Hát azt nem mondom, hogy nagy sikert arattam vele A férfinél, mikor nem zabot, hanem ezt toltam elé. Már a vacsoránál is furán méregette ezt a  kinézetre kicsit a kaviárra hasonlító izét, de aztán tényleg győzött az íze és letolta még másnap ebédre is, viszont a reggeleinknek úgy tűnik nem lesz főszereplője. Bár kókusztejben megfőzve talán el tudom adni ezt is neki…Hozzávalók:fél kg laskagomba2 kicsi padlizsánnegyed kelkáposztafél póréhagyma v vöröshagyma20 dkg quinoa2-3 kakukkfűág v 1 tk szárítottfél citrom levesó, borskókuszolaj, olívaolajA quinoát 2,5-szeres mennyiségű vízben megfőztem, sóztam, borsoztam, lefedtem, állni hagytam.A hagymát kevés kókuszolajon megpároltam, majd hozzáadtam a felkockázott padlizsánt, majd összedaraboltam a gombát és hozzászórtam azt is, sóztam, borsoztam, megszórtam a kakukkfűvel bőven, majd lefedve hagytam, hogy átpuhuljanak és a gomba elfője a levét, ezután hozzaádtam a quinoát, csorgattam hozzá citromlevet, majd tálaláskor szórtam még rá friss kakukkfüvet és pici olívaolajat. Melegen, langyosan, de hidegen is finom!Hasonló bejegyzések:Almás karalábés quinoa salátaVörösboros gombás rizottóAjváros gombás spagettiTojásos gombás pirított rizsSzín és ízbomba – Epres, spárgás quinoa salátaSütőtökös padlizsános currySütőtökös padlizsános krémSült padlizsános paradicsomos spagetti