Kajszis paradicsomos gazpacho

  • 2017.08.10.
  • 2

Nem múlhat el nyár gazpacho nélkül sem, ennek is augusztus elején érdemes nekiállni, mikor mindenféle színű paradicsomot lehet kapni és édesek, mint a méz. Télen sajnos ez az étel felejtős.A paradicsom mellé, bármilyen furcsa is, néhány gyümölcs is passzol, készítettem már gazpachot dinnyével, sőt szilvával is, vagy bruschettát eperrel, most pedig a sárgabarack került sorra. Igazi hűsítő, klassz előétel a melegben, a tetején a mozzarellával, bazsalikommal pedig egy könnyed vacsorának is megfelel szerintem, én legalábbis a hőségben megelégedtem ennyivel a minap.Ja, hogy mi is a gazpacho? Az olaszok nyers, főzés nélküli hideg nyári levese, hagymával, fűszerekkel, és jó sok paradicsommal természetesen,a pár csepp ecettől pedig olyannak tűnhet elsőre, mint egy leturmixolt paradicsomsaláta. Aki a paradicsomot szereti, annak tuti, hogy ízleni fog, aki nem szereti, elképzelhető, hogy ebben a formában mégis megbarátkozik vele. Ha tudnátok, hogy gyerekkoromban mennyire utáltam a paradicsomot, el sem hinnétek, hogy most csak úgy egymagában képes vagyok a pici, édes, színes példányokból eltűntetni egy laza fél kilót, ha nem figyelek. Ez a leves is majdnem meghiúsult, annyira finomak voltak, a sötét bordó és a sárga szemek.Aztán persze testet öltött, de nem sokáig akart a tányérban maradni, nem szégyelltem eltüntetni az egészet egy nagy kanállal…Hozzávalók adagonként:3-4 db kisebb paradicsom2-3 db sárgabarack1 szál újhagyma1 teáskanál almaecet v fehérborecetsó,bors3-4 db bazsalikomlevélpár csepp olívaolajTetejére: mozzarellaA paradicsomokat kisebb darabokra vágtam, a hagymát felszeleteltem, a barackot kimagoztam, mindent a turmixgép táljába szórtam. Fűszereztem, hozzáöntöttem az almaecetet és annyi vizet, hogy 3/4-ig ellepje a zöldséget és a gyümölcsöt. Ha túl sűrű utána még lehet hígítani. Simára turmixoltam, és mehet a tányérba, a tetejére tépkedtem mozzarellát, friss bazsalikomot és ha hideg volt a zöldség és a gyümölcs illetve a víz is, akkor egyből fogyasztható, ha nem, akkor egy fél óra elég neki, hogy kicsit lehűljön és az ízek is jobban összeérjenek.Hasonló bejegyzések:Epres paradicsomos gazpacho és bruschettaGazpacho avagy hideg paradicsomlevesMedvehagymás paradicsomos fasírtParadicsomos, zöldbabos, céklás tonhalsalátaParadicsomos cobblerBazsalikomos paradicsomos sütőtökkrémlevesGazpacho verdeSült édesburgonya epres paradicsomos mártogatóssal