Kapros juhtúrós karfiolpizza

  • 2017.07.23.
  • 0

A pizza, ami nem is igazi pizza, viszont engem a kenyérlángosra is emlékeztet, pedig ahhoz sincs köze, ráadásul karfiol az alapja, de nincs is karfiolíze, ami jó hír azoknak akik utálják, sőt még gluténmentes is, de főleg baromi finom!Nem állítom határozottan, hogy süssetek ilyet a 38 fokos hőségben, nálam is egy hűvösebb napon készült, mivel érkezett hozzánk egy kosár meglepi egyenesen Erdélyből, -ezúton is köszönet érte-, ami többek között friss juhtúrót is tartalmazott.Mivel maradék bacon is volt otthon, már össze is pároztam őket, és ha juhtúró, akkor a kapor sem maradhatott ki a buliból.Van már egy karfiolpizza recept a blogon, de ennek lett most igazán jó a tésztája, az vékonyabb volt, de most csempésztem a karfiol és a tojás mellé pár kanál hajdinalisztet, és ettől lett olyan finom, puha inkább kenyérlángosra hajazó állaga, nagyon enyhe, nem is igazán felismerhető karfiol ízzel. És utóbbi itt most nem probléma, hiszen domináljon csak a feltét bátran.Brokkolival is működik amúgy ez a pizzarecept, egy a lényeg, próbáljátok ki, mert addig úgy sem hiszitek el, hogy mennyire jó!Hozzávalók egy kb. 30 cm átmérőjű pizzához:2 fej karfiol2 db tojás4 evőkanál hajdinaliszt (helyette zabliszt, vagy rizsliszt, maglisztek is jók)só, bors1 teáskanál bazsalikomFeltéthez:20 dkg juhtúró1 nagy doboz kefir2 szál újhagyma vagy 1 kisebb fej lilahagyma vagy 2 gerezd fokhagymabors4-6 szelet bacon1-2 db paradicsomA sütőt előmelegítettem 200 fokra.A karfiolt megmostam, rózsáira szedtem és egy sima darálógépben ledaráltam. Ehelyett van, hogy reszelem is, a reszelő kis lyukú oldalán. Ezután hozzákevertem a felvert tojást, fűszereket, hajdinalisztet.A juhtúrót elkevertem a kefirrel, a felkarikázott újhagymával, kaporral, borsoztam, sót csak egy nagyon picit tettem hozzá, mert a juhtúró már az volt. A bacont kisebb darabokra vágtam.A karfiolos masszát egy kókuszolajjal vékonyan megkent gáztepsire öntöttem, szétterítettem köralakban, kb. fél centi vastagságú legyen. Betoltam a sütőbe kb. 10 percre, míg a teteje is elkezdett már szilárdulni, aztán kivettem és rákentem a juhtúrós keveréket, végül ráhelyeztem a bacont és a paradicsomszeleteket is. Visszatoltam a sütőbe 180 fokra és addig sütöttem, míg a bacon is megpirult a tetején és a juhtúrós kefires kence sem volt már folyós. Ha nagyon pirulna a pizza alja, kicsit vissza kell venni a hőfokból.Hasonló bejegyzések:Kapros juhtúrós piteKapros tök ropogós morzsávalNem unalmas a karalábé! – Kapros tonhalas töltött karalábéSült csirke kapros brokkolis egresmártássalHarcsapaprikás kapros túrós kölesgombóccalSpenótos juhtúrós krumplinudliKapros joghurtos ubilevesKarfiol alapú gluténmentes pizza