Gyümölcsmártás extrákkal

  • 2017.06.11.
  • 0

Minden évben kell egy gyümölcsmártás recept. Általában június magasságában szál meg az ihlet ez ügyben, mikor megérkezik hozzám a kertből az első rekesz cseresznye és/vagy meggy szállítmány.Az egyik “extra” a cékla láttán ne boruljatok ki nagyon, aki követ, tudja, hogy ez nálam már megszokott, aki meg nem, az feltétlenül kóstolja meg a céklát valamilyen piros gyümölccsel kombinálva, mert mennyei mannához jut ezáltal, ha mondom. Eperrel, meggyel és cseresznyével a legjobb, akár nyersen turmixba, akár pirítósra bruschettára, akár nyers gyümölcslevesbe, akár egy hasonló mártásba teszitek a végeredmény repetagyanús. Nem a céklaíz dominál amúgy benne, sokkal több a gyümölcs, amit igyekeztem nem szétfőzni, éppen csak összeforralni.Dara és hús helyett,  pedig most dió és kecskesajt koronázta meg, utóbbi helyett a fetasajt is jó lehet, és jó sok zöld citrommal, illatos mentával kész a hmmm érzés és kiül az arcotokra a szép az élet felirat egyből.Nincs benne tejföl, meg lisztes habarás, ami csak elnyomja az ízeket és szerintem egy kalap alá kerül ezáltal az összes hasonló gyümölcsmártás és pont az igazi friss aromák hiányoznak belőle. Persze tehettek hozzá egy kevés joghurtot vagy akár kókusztejszínt, ha szeretnétek, de ezek nélkül is pont elég krémes és selymes az egész sztori. Sűrítésnek elég a gyümölcsből pár kanállal visszaturmixolni és akkor még rizsliszt sem kell bele, ízlés dolga, nekem most az utóbbihoz volt kedvem.Hozzávalók 4 adaghoz:2 nagyobb fej céklakb. 60 dkg cseresznye és/vagy meggy10 dkg dió10 dkg natúr kecskesajt (feta is jó helyette)1 db lime (citrom is jó helyette)1 teáskanál szárított menta1 kisebb ág friss mentacsipet sóméz vagy nyírfacukor ízlés szerint2-3 evőkanál rizsliszt (zabliszt is jó helyette)A céklát héjastól megfőztem, meghámoztam felkockáztam.A cseresznyét és a meggyet kimagoztam, mindent egy lábosba tettem, tettem bele pár szelet zöld citromot, belefacsartam az egyik felének a levét is, beletettem a felaprított menta egy részét, kevés nyírfacukrot, csipet sót és felöntöttem annyi vízzel, ami éppen csak ellepte.A diót megpirítottam pár perc alatt egy száraz serpenyőben, majd ledaráltam, nem baj, ha kicsit darabos marad.Mikor felforrt a mártás kivettem pár evőkanálnyit a léből, összekevertem a dióval és a rizsliszttel, majd visszaöntöttem a mártásba, megvártam, míg ismét felforr és kicsit besűrűsödik, majd elzártam a gázt alatta. Szórtam még bele friss mentát, belefacsartam a lime másik felét is és kihűtöttem langyosra, vagy be is hűthető, tálalás előtt pedig kecskesajtot és pár szem diót tettem a tetejére.Hasonló bejegyzések:Almás muffin extrákkalTárkonyos gyümölcsmártás zabkorpás morzsávalLevendulás gyümölcsmártás diómorzsávalEpres, áfonyás, cseresznyés gyümölcsmártás kesumorzsávalSpárgás borsófőzelék balzsamos sült céklávalNyers gyümölcsleves – Meggy-dió-aszalt vörösáfonyaNyers gyümölcsleves főzés nélkül – Sárgadinnye-eper-cseresznye kombóVörösboros szilvaleves fügével