Sonkás édesburgonyás penne

  • 2016.11.02.
  • 8

Édesburgonyás kísérletezésem újabb szösszenete.  Leegyszerűsítve ez is krumplis tészta, de semmi köze az eredetihez. Ami egyébként gyerekkoromban az én kedvenc ételem volt, minimum két tányérral burkoltam be belőle és ez általában meg is látszott….Kalóriaszegénynek azért ezt sem nevezném, már csak a tészta miatt sem, de finomnak és szaftosnak mindenképp. A kelkáposzta valószínű kiveri a biztosítékot, de elhagyható belőle, én azért adtam hozzá, hogy egyrészt legyen benne egy kis ropogósabb textúra, másrészt volt otthon maradék káposzta, ami frissen már nem volt az igazi.Azért is jó amúgy az édeskrumpli, mert az igazi burgonyával ellentétben sokkal hamarabb megpuhul, pár perc és kész, így ez az étel sem vett igénybe 20 percnél többet szerintem össz-vissz. Maradék sonka, szalonna jó alapnak, jót tesz neki a füstös íz, de mégsem a hús dominál benne, ez nálam nem is volt cél, de mivel hozzájutottam spanyol Serrano sonkához, amit még sosem kóstoltam, így ebbe is került.Hozzávalók 4 főre:1 zacskó penne tészta15 dkg füstölt sonka40 dkg édesburgonya2-3 db kelkáposztalevél (elhagyható)1 kis fej vöröshagyma4 deci paradicsomlé1 teáskanál szárított oregánosó, borskókuszolajA tésztát lobogó, forró sós vízben kifőztem.A sonkát felcsíkoztam, kevés kókuszolajon megpirítottam egy serpenyőben a hagymával együtt. Hozzáadtam az apróra vágott édeskrumplit, fűszereztem, majd felöntöttem a paradicsomlével és lefedve hagytam rotyogni kb. negyed órát, míg az édesburgonya átpuhult. Ha nagyon besűrűsödne a szaft akkor pici vizet lehet aláönteni, ha túl híg lenne, vegyétek le róla a fedőt. A kelkáposztacsíkokat a legvégén szórtam csak bele, aztán el is zártam a gázt, átkevertem és tálalható.Hasonló bejegyzések:Penne torta bolognai raguvalÉdesburgonyás sárgarépás curry ananászkockákkalChilis édesburgonya krémleves sült birsalmávalMascarponés zöldséges penneKardamomos epres édesburgonyás sütiParadicsomos csicsókás penneSült édesburgonya epres paradicsomos mártogatóssalBanános édesburgonya krémleves