Vöröslencse fasírt gyömbéres répasalátával

  • 2016.10.03.
  • 0

Mindig a maradékmentő ötletekből lesznek aztán a legjobb ételek. Ezúttal is így történt ugyanis volt otthon maradék lencsés köles, ami az ebédem volt egyik nap, viszont csücsült a hűtőben még egy kisebb adag, gondoltam felturbózom.Hozzárepült hát egy tojás, meg egy kevés rozspehely és fasírt lett belőle, a hűtőben meg néhány szál répa is árválkodott, így salátaként végezték. Az egyik legjobb saláta, amit valaha ettem, a gyömbér és a répa szuper együtt és semmi szükség bolti majonézre, elegendő a natúr joghurt vagy tejföl, hozzá egy kis mustár és kész. Laktózmentes tejfölt használtam amúgy, de a sima is jó, ezt rátok bízom.Bármivel fűszerezhetitek, amit szerettek én kaptam olyan “vegetát” ami adalékanyagmentes, csak tisztán szárított zöldségeket tartalmaz, így ezt használtam most, ez a krémlevesekbe is szuper egyébként leveskocka helyett.Szerintem a húsimádók is szívesen falatozzák majd ezt a fasírtot, semmi hiányérzetük nem maradhat, hiszen laktató a kölesnek köszönhetőn, melegen, hidegen is finom, sőt főzelékek mellé és szendvicsbe is tehetitek!Hozzávalók 5 darabhoz:1,5 deci vöröslencse1,5 deci köles1 db tojás4 evőkanál rozspehely v zabpehely1 mokkáskanál vegamix (szárított natúr zöldségkeverék)só, borskókuszolaj a sütéshezSalátához: 2 db közepes sárgarépafél hüvelyujjnyi reszelt gyömbér1-2 gerezd fokhagyma1 teáskanál mustárfél doboz tejföl v natúr joghurt, kefirsó, borsA vöröslencsét és a kölest átöblítettem, majd egy lábosban feltettem főni, kb. 7 deci vízzel a fűszerekkel együtt. Lehet, hogy több vízre is szükség lesz, ezt pótolhatjátok apránként, míg meg nem puhul minden.A répát és a gyömbért lereszeltem, összekevertem a tejföllel, mustárral fűszerekkel és állni hagytam kicsit.Mikor a lencse és a köles megfőtt, kihűtöttem, majd hozzákevertem a tojást a rozspelyhet és megformáztam a fasírtokat, majd egy serpenyőben felforrósított kókuszolajon mindkét oldalát arany barnára sütöttem.Hasonló bejegyzések:Halfasírt tökmagliszttel répasalátávalLisztmentes túrós lepény aszalt áfonyávalFasírt, ha káposztásNem csíped a sárgaborsó főzeléket? Kóstold meg a fasírtot!Kelbimbófasírt almávalMedvehagymás édesburgonya fasírtBarátkozzunk a chilipaprikával – Kukoricalepény édes chiliszósszalHogyan készíts egészséges palacsintát? – Tökmaglisztes palacsinta juhtúróval töltve