Paradicsomos csicsókás penne

  • 2015.11.04.
  • 7

Pofonegyszerű étel, ahol a gyorsaság nem megy az ízek rovására! Lemértem és tényleg 15 perc alatt kész volt tokkal vonóval együtt.Soha nem az a célom, hogy minél gyorsabban és bármit összedobáljak egy serpenyőbe, mert az milyen jó, aztán jöhet a blogra. Na jó, az első fele a mondatnak néha igaz, ha baromi éhes vagyok, de akkor nincs fotózgatás evés előtt, meg a zöldségek megfelelő szögbe igazgatása… Egyszer megpróbáltam, de mire a fotóaparát a kezembe került a tányéron már nem vót túl sok kaja…Szóval, ugyebár ízek a legfontosabbak,  viszont, ha emellett még gyorsan el is készül az étel, az csak jó lehet. Legtöbbször ezek azért előtte legalább pár perccel  pár nappal már fejben meg vannak tervezve. De vannak az ehhez hasonló kaják hétköznapokon, amikor fel sem merül, hogy blogétel legyen belőle, csupán annyi vezérel, hogy másnap ne haljak éhen ebédidőben, ilyenkor befekszem kicsit a hűtőbe megnézni miből élünk, aztán rittyentek valamit. Sokszor viszont ebből lesznek a legfinomabb “kényelmes” fogások. Így született ez a tészta is, ezért van most ő itt.Semmi extra, hiszen paradicsom, penne, mozzarella, nagy kaland, mindenki látott már ilyet, viszont a csicsóka lehet talán szokatlan benne, hiszen az olyan elhanyagolt zöldségféle. Én sokszor főzök vele őszi-téli időszakban és nyersen is falatozom, szuper jók az élettani hatásai és ebben a formában kicsit a sült krumplira hajaz, kivéve persze a kalóriatartalmát… Úgyhogy nyugodtan vásároljatok belőle többször, mert olcsó és változatos receptek születnek belőle!Hozzávalók 2 főre:4 db csicsóka1 marék koktélparadicsom (másik is jó)25 dkg penne1 zacskó mozzarella2 gerezd fokhagymasó, bors, oregánóolívaolajcitromléA tésztát lobogó sós vízben feltettem főni.Ezalatt megsikáltam egy dörzsis szivaccsal a csicsókákat és vékonyan felkarikáztam, a koktélparadicsomokat pedig félbe, majd negyedbe vágtam.Egy serpenyőben olívaolajat hevítettem, rádobtam a csicsókát, pár percig néha átkeverve, hagytam puhulni, sóztam, borsoztam, majd hozzászórtam a paradicsomokat. Ismét pár percig békén hagytam őket, nem kell szétfőzni, elég ha a csicsóka roppanósra puhul, és a paradicsomok is éppen csak elkezdik kiengedni  a levüket. Fűszereztem, megszórtam oregánóval, hozzázuttyintottam a közben megfőtt és leszűrt tésztát, belemorzsoltam a mozzarellát, pici citromlével meglocsoltam és kész.Hasonló bejegyzések:Mascarponés zöldséges penneIllatos fűszeres egytálétel -Marokkói csicseriborsó levesSütőtökös csicseriborsós tagineMi fán terem a hajdina? – Fetás aszalt paradicsomos hajdinás egytálAszalt paradicsomos gesztenyés fokhagymalevesEgyszerű téli főzelék céklával és csicsókávalIndul a medvehagyma dömping! – Medvehagymás paradicsomos spagettiSpenótos palacsinta paradicsomos fetás töltelékkel