Édesburgonyás sárgarépás curry ananászkockákkal

  • 2014.03.05.
  • 3

Minden az ananásszal kezdődött. Hébe hóba veszek egyet, mert sokkal finomabb, mint az agyon tartosítószerezett, cukrozott konzerv változat. A terv az volt, hogy valami desszert lesz belőle, de nem szerettem volna agyon sütni, főzni, mert elveszíti a lényegét, úgyhogy egy üdítő turmix lett belőle egy láblógatós hétvégi délutánon lassan elszürcsölve. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy sikerült egy olyan példányt választanom, aminek még nem ártott volna néhány óra trópusi napsütés…de sebaj, helyette kiültem én a tavaszias napsütésbe, a néhány édesebb ízzel felturbózott itókámmal.Mindemellett curryben gondolkodtam hétvégi ebéd gyanánt, mert mostanában erősen vonzódom az ilyen típusú ételekhez. A sárgarépában biztos voltam, hogy most ő is curryként végzi, aztán olvasgatván a recepteket, elég sok helyen szerepelt a három hozzávalóból kettő összepárosítva currykben. Gondoltam, akkor egy tányéron is remekül fogják érezni magukat és végre tehetek egy próbát a batátával vagy más néven édes burgonyával.Azt nem mondom, hogy csalódtam benne, mert tényleg finom, de lehet, hogy csak az ára miatt vártam többet…? Ízében ugyanis szinte egy az egyben sütőtök, nekem legalábbis…ami az árát illeti, na abban nagyon különböznek, hiszen az édesburgonya kilója kb. 1000 Ft.  A hagymányos burgonyához egyébként semmi köze. A tápanyagtartalma említésre méltó, így azért érdmes néha tenni vele egy-egy próbát. A szénhidrát tartalma magas, viszont a kalóriatartalma alacsony. Sok benne a béta karotin, C-vitamin, de magas a fehérjetartalma is, és magnéziumforrásnak is remek. Elősegíti az emésztést, jó immunerősítő, és segíthet a gyomorrák és gyomorfekély megelőzésében.Ezt az ételt tulajdonképpen egy főzeléknek is lehetne nevezni, mert egymagában is elég laktató, de passzol hozzá a párolt rizs, vaaagy na ki találja ki van mellette a képen???? Nem, nem kókuszreszelék, az benne van kókusztej formájában, hanem “karfiolrizs”. Azaz apróra darált vagy reszelt nyers karfiol, amit a nyerskonyha rajongók biztos ismernek, hiszen ők ezt fogyasztják rizs helyett. Bíztatnék én is mindenkit a kipróbálására, mert érdekes és finom köret. Régóta meg akartam kóstolni, így a múltkori karfiol alapú pizza után a maradék karfiolnak ez a sors jutott. Jóóó, meg a curry is tényleg pompás színfolt, édeskés, fűszeres, az ananásznak köszönhetően némi savanykásabb íz is van benne.Hozzávalók 3 főre:1 nagyobb darab édesburgonya (kb. 30 dkg)2 közepes répa1 csésze ananászkockafél fej vöröshagyma1 duci gerezd fokhagyma2 deci házi kókusztej1 mokkáskanál madras curryporfél mokkáskanál cayenneborsos chilipora fenti fűszerek híján lehet vegyesen: őrölt római kömény, koriander, chilipor, curryporsó, bors2 kanál kukoricakeményítőfriss petrezselyem v korianderolívaolaj v kókuszzsírA hagymákat apró kockákra vágtam és kevés kókuszzsíron üvegesre pároltam őket, majd hozzáadtam a felkockázott édesburgonyát és répát. Felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Megszórtam a fűszerekkel és lefedve puhára főztem őket. Ekkor hozzáöntöttem a kókusztejet, a kevés vízzel simára kevert keményítőt és megvártam míg pár perc alatt besűrűsödik. Elzártam a gázt és hozzákevertem a felkockázott ananászt, majd megszórtam a felaprított petrezselyemmel.