Makréla és saláta avagy

  • 2017.10.20.
  • 8

Az a helyzet, hogy ma ilyent kívántam, mert véletlenül volt egy kis füstölt makrélám, és különben is rám fér, hogy este már csak salát
szeretem a salátát.A füstölt makrélát pedig még soha sem hagytam ott a boltban, szerintem a legjobb ízű füstölt hal; ki kell próbálni.Igen hal. Igen van benne szálka. Tudni kell enni, és az íz mindenért kárpótol.



ROPOGÓS FRISS SALÁTA,TORMÁS-JOGHURTOS ÖNTETTEL



ÉS FÜSTÖLT MAKRÉLÁVALHozzávalók:füstölt makrélasalátakígyóuborkaszárzeller2 p. natúr joghurt1/2 citrom3 ek. olívaolaj1 tk. kristálycukorfriss tormafriss kaporbors, sóAz öntethez, a joghurtot sóval, borssal, aprított kaporral, a cukorral és egy fél citrom levével alaposan összekeverjük. Egy kis darabka friss tormát, (3-4 dkg)
meghámozunk és a belereszeljük az öntetbe majd az olívaolajjal szép "krémesre" kavarjuk; legalább 1 órát hűtőben pihentetjük.
A salátához szárzellert kicsit ferdén, szép vékonyan
felszeleteljük, a uborkát félbe vágjuk,
egy kis kanállal kikaparjuk a magrézét, és ezt is felszeleteljük, tépkedett saláta levéllel
összeforgatva, tányérra halmozzuk, meglocsoljuk az öntettel, ügyesen rárakjuk a makréla
darabkákat.
Csak egy kis plusz: nagyon jót tesz ennek a salátának, és a makrélának illetve a füstölthalaknak, ha egy picike citromhéjat reszelünk rá.
Én az öntetbe még kevertem, de csak finoman, zöld chilit is.