Rizs és hús avagy Én megkérdeztem

  • 2015.06.16.
  • 6

Na kérem szépen, én a múlt héten megkérdeztem,
-ŐrültenJóÉtelek- facebook oldalán hogy ki,- mit,- hogyan,- mivel,- miből,- minek,- miért,- meddig, süt, főz, készít, lop a szomszédtól, a hétvégére stb.Ez azért történt, hogy megtudjam mit szerettek, miket főztök, és ezáltal jómagam is bedobjak egy-egy ilyesmi jól bevált, kedvencet ami természetesen nem lesz olyan fincsi mint a Ti főztötök, de tisztelettel szeretnék ötletelni az ügyben, hogy ici-picit lehet máshogy is.

Tehát, most Erzsikének köszönhetően, következzen a Rizses hús, ahogy én készítem.RIZSES HÚS, AHOGY ÉN KÉSZÍTEM Hozzávalók:50-60 dkg sertéslapocka25 dkg rizs30 dkg paprika20 dkg paradicsom15 dkg zöldborsó5 ger. fokhagyma2 db babérlevél majoránnabors, sóA sertéshúst 1-1,5 centis kockákra vágjuk és hevített zsiradékon, enyhén lepirítjuk.
Ezután sózzuk, borsozzuk, majoránnával ízesítjük, és kevés víz hozzáadásával, fedő alatt puhára pároljuk „sütjük” szükség szerint a vizet pótoljuk, ügyelve arra, hogy ne főtt hús legyen belőle.Amikor már majdnem megpuhult a hús (olyan 3/4-es) visszapirítjuk zsírjára, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, majd a rizst és az egészet jól „átforrósítjuk”, (vigyázzunk a fokhagyma könnyen megéghet), aztán felöntjük a rizs mennyiségének megfelelően, bő kétszerese, enyhén sós, forró vízzel, rászórjuk a borsót és a felkockázott paprikát és paradicsomot, valamint a babérlevelet, de nem keverjük el.Innen tovább a párolt rizshez hasonlatos módon, főzzük, pároljuk, összekeverjük, megesszük.