Krumplifőzelék brokkolival, fasírttal

  • 2017.10.31.
  • 6

Egyáltalán nem szoktam főzelékeket készíteni, mivel a családom nem szereti. A múltkor ihlet hiányában a Nők lapját lapozgattam és megtetszett ez a recept a maga újszerűségével. Szokásos mit főzzek kérdés helyett, gondoltam elkészítem ezt, vagy megeszik vagy nem. Nagyon nagy sikere volt, amin meg is lepődtem, így nincs mit tenni, mint feljegyezni a receptet, nehogy a feledés homályába vesszen.Hozzávalók:70 dkg burgonya3 szál újhagyma2 evőkanál szárított kapor3 gerezd fokhagymasó, bors40 dkg brokkoli1,5 dl joghurt40 dkg darált hús6 evőkanál zsemlemorzsa1 tojás1 teáskanál őrölt pirospaprika2 gerezd fokhagyma2-3 szál újhagymaolajElkészítése:A burgonyát hámozzuk meg, kockázzuk fel, tegyük fel annyi vízzel amennyi ellepi.Adjuk hozzá a felkarikázott újhagymát, kaprot, fokhagyma gerezdet.Sózzuk, borsozzuk, majd adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit.Főzzük puhára, majd vegyünk ki valamennyit, amit botmixerrel pürésítsünk.Keverjük vissza a főzelékhez, adjuk hozzá a joghurtot is, de már ne forraljuk.A fasírthoz dolgozzuk össze a húst, 4 evőkanál zsemlemorzsával, tojással, sóval, borssal. Nyomjuk hozzá 2 gerezd fokhagymát és apróra vágott újhagymát is keverjünk hozzá.Formázzunk tallérokat a húsból, forgassuk zsemlemorzsába és bő olajban süssük ropogósra.

Címkék

Főzelék