Csokis pöfeteg

  • 2013.11.10.
  • 0

Számtalan helyen/blogon találkoztam már ezzel a nagyon mutatós aprósütivel, amit mindenhol csak dicsérnek. Így természetesen nekem is ki kellett próbálnom, hogy tényleg annyira egyszerű és valóban ilyen mutatósak lesznek-e. Szerintem igen, érdemes kipróbálni, főleg a csokit kedvelőknek.Hozzávalók:15 dkg étcsokoládé12 dkg liszt3 dkg keserű kakaópor1 teáskanál sütőporcsipet só2 evőkanál tej15 dkg kristálycukor8 dkg vaj 1 db tojás
Tetejére:5 dkg porcukor5 dkg kristálycukorElkészítése:A csokit vízgőz fölött megolvasztjuk.A puha vajat a cukorral jó habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojást is.Ha már szép egyenletes a massza, adjuk hozzá az olvasztott csokit. Kimérjük a szárazanyagokat és azokat is hozzákeverjük, majd két evőkanál tejet is adunk hozzá. Lágy tésztát fogunk kapni.Lefedjük a tálat és egy éjszakára hűtőbe rakjuk.Másnap dió méretű golyókat formálunk, amit először kristálycukorba, majd porcukorba forgatunk.A golyókat egymástól kellő távolságra sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Sülés közben szépen lelapulnak, amit elsőre nem akartam elhinni, de tényleg.Előmelegített sütőben 180 fokon, 12 perc alatt megsütjük.Ne süssük tovább, mert kiszáradnak, ahogy hűl kicsit megkeményednek a kis pöfetegek.

Címkék

Aprósüti