Teljes kiőrlésű angol muffin (reggeli zsemle)

  • 2013.11.07.
  • 4

Úgy érzem, hogy az angol muffin elterjedésében legalább akkora szerepet vállalok, mint a kovászos kenyérsütés területén. Egy három évvel ezelőtti bejegyzésemben kifejtettem, hogyan és mikor kattantam rá:Angol muffinHamarosan kifejlesztettem a saját angol muffin receptemet, azóta rendszeresen főszereplő a hétvégi reggelik kínálatában itthon:Angol muffin (reggeli zsömle) - a legjobbEnglish muffin (reggeli zsemle) alaprecept – egyszerű, nagyszerűEddig bemutatott angol muffin szendvicseim receptjei pedig
itt elérhetőek.Még mostanában is simítottam alapreceptemen egy kicsit, úgy érzem immár tökéletes. Beiktattam még egy könnyed dagasztást, amitől még levegősebb, még bársonyosabb lesz ez a csupán liszt, víz, só, élesztő összetevőkből álló péksütemény. Eddig kenyérlisztből sütöttem, most megpróbálkoztam egy félbarna változattal, melyhez 50%-ban teljes kiőrlésű lisztet kevertem. Úgy gondoltam, ez még egy olyan mennyiség, amivel fogok tudni jól dolgozni, tehát nem lesz keletlen, lapos és kőkemény a muffin, illetve az ízét is pozitív és nem negatív irányban befolyásolja a teljes kiőrlésű liszt. Kifejezetten kedvelem a teljes kiőrlésű, tönköly vagy rozsliszttel kevert kenyereket is bizonyos fogásokhoz, de mivel nem eszünk sok kenyeret, így nem kifejezetten egészségügyi megfontolásból. Hiszem, hogy a mértékletesség, a friss és minőségi alapanyagok sokkal inkább egészségünk őrzői, mintha rosszízű vagy kevéssé ehető ételekkel vesszük el a kedvünket az evéstől.Két eresztés (8-8 db) zsömlét sütöttem, az egyiket hagyományosan a másikat teljes kiőrlésű liszttel.
Hozzávalók 8 db félbarna zsemléhez:15 dkg kenyérliszt BL 8015 dkg teljes kiőrlésű bio búzaliszt2 dkg élesztő2,3 dl 22 C fokos víz (olyan hideg, amilyen a csapból folyik)2 teáskanál tengeri só1 teáskanál porcukor3 evőkanál olaj a dagasztáshozA hideg vízbe belemorzsolom az élesztőt és a cukorral simára keverem. Az átszitált lisztben elkeverem a sót és hozzáadom az élesztős folyadékot. Éppen csak összedolgozom, spatulával összeszedem a tésztát a dagasztótálból és a tésztához adom, 1 evőkanál olajjal meglocsolom és 10 percig lefedve pihentetem.Könnyed mozdulatokkal megdagasztom, amíg ragadni nem kezd a felülethez. A tészta ragacsos és lágy, de ennek így kell lennie. Visszateszem a dagasztótálba, lefedem, és 20 percig pihentetem. Egy evőkanál olajat elsimítok a tenyeremmel a dagasztó felületen és könnyeden megdagasztom újra. Most 30 percig pihentetem a tálban lefedve. Ha ráérünk, akkor még egyszer megdagaszthatjuk és még 30 percig pihentethetjük a tésztát, amit, ha sietünk, akár el is hagyhatunk.Átmozgatom a tésztát, de már csak módjával, cipót formázok belőle és lisztes felületen 10 percig pihentetem. Kinyújtom 30 x 20 cm-es lapra és 8 cm átmérőjű fánk szaggatóval 6 zsemlét kiszaggatok, amit sütőpapírral bélelt tepsire rendezek. A maradék tésztát összegyúrom és még két zsemlét kiszaggatok belőle. Ruhával lefedve 30 percig kelesztem, majd 220 C fokra előmelegített sütőben egyik oldalán 10, másik oldalán 8 percig sütöm (értelem szerűen 10 perc után megfordítom a zsemléket). Rácson hagyom hűlni a zsemléket, közben előkészítem a töltelékeket.Jelen esetben feltéteket készítettem elő, hiszen régen terveztem már, hogy muffin pizzákat készítek belőlük.