Görögös rablóhús: zöldséges-grillsajtos gyros nyárs fetás salátával

  • 2012.12.13.
  • 3

Újabb "hűtőtakarító" projekt volt ez a gyros nyárs. Ahhoz képest, hogy abból gazdálkodtam, amit éppen a hűtőben találtam, ha előre eltervezem sem sikerült volna tökéletesebben. Volt mindenből egy kis maradék, valamint egy szép, majd félkilós szűzpecsenyém. Éppen 4 nyársat tudtam kihozni belőle.Imádom a nyársakat télen is és nyáron is: grillezve vagy sütőben sütve. Hamarosan válogatás is készül a nyársvariációkból, hiszen annyira színes nálam a paletta belőle.Következzen most ez a rendhagyó gyros nyárs, melyet szívből ajánlok akár hétköznap vacsorára, akár a hétvégi menübe.
Hozzávalók 4 főre1 nagyobb szűzpecsenye (40-50 dkg)2 kápia paprika (lehet zöld vagy piros, vagy vegyesen) 12 dkg grillsajt 12 részre szeletelve (halloumi vagy más grillsajt)10 dkg vékonyra szelt bacon4 közepes sütni való krumpli (sárga, Agria)gyros fűszerkeverék - házilag készítve4 evőkanál olívaolaj2 evőkanál friss citromlésó1 kisebb jégsaláta2 újhagyma2 zöldpaprika20 szem olajbogyó10 dkg feta 2 dlgörög joghurt1 gerezd fokhagymasóA szűzpecsenyét kisujjnyi szeletekre vágtam. Az olajból, citromléből és a gyros fűszerből pácot készítettem, a sertésszűz szeleteket alaposan megforgattam benne. Fél óra múlva megsóztam és a formára vágott többi hozzávalóval nyársra húztam. Tepsire fektettem a nyársakat és meglocsoltam a maradék páclével.180 Cfokon, előmelegített sütőben 30 percig, grill-forrólevegő (200 C)
programon 20 percig sütöttem. Közben egyszer-egyszer megforgattam.Közben elkészítettem a joghurt öntetet. A görög joghurtba fokhagymát nyomtan, egy csipet sóval ízesítettem és hűtőbe tettem, hogy összeérjenek az ízek. Elkészítettem a kevert salátát melyre rátördeltem a fetát. Színes, ízletes, könnyű és egyszerű szombati ebéd volt nálunk, megérdemli hamarosan az ismétlést.