Füstölt sajtos tallérok

  • 2018.09.24.
  • 6

Már meglehetősen régóta a pincében senyved szegény tallér sütőm. Igazság szerint körülbelül kétszer használtam a hosszú évek során. Elsőnek minden beletapadt – de mint utólag kiderült az a receptúra hibája volt – másodszorra pedig sikeresen sütöttem benne nagyon finom tallérokat.
Tulajdonképpen a recept nagyjából ugyanaz maradt csak pontosabb lett.
Azért be kell valljam nagyon féltem ismét elővenni a sütőt, mert bár az utolsó alkalommal már nem égett bele a tészta, mégiscsak minden esély meg volt arra, hogy ismét kudarcot vallok vele.
65 db tallérhoz:
25 dkg liszt
fél csomag (6 gr) sütőpor
1,5 púpozott kk só
10 dkg reszelt füstölt sajt
1 tojás
10 dkg tejföl
5 dkg vaj
A tojást a tejfölben elkevertem, a vajat picit megolvasztottam, majd az egészet alaposan összegyúrtam.
Cseresznye nagyságú golyócskákat sodortam a tésztából, amit egy nagy tálcán sorakoztattam fel.
A sütőt első alkalommal vékonyan kiolajoztam, majd a nagy rózsán alaposan felforrósítottam.
Ezután takarékra vettem és kezdtem a sütést. Két oldalra 1-1 golyócska. Összenyom, majd 10-13 mp elteltével megfordít a vas.

Újabb 10-13 másodperc múlva szét lehet nyitni a sütőt, majd egy kenőkéssel alányúlva finoman elválasztjuk a vastól a tallérokat és tálba/tálcára/konyharuhára rakosgatjuk őket.
Bár az első 3 darabot sikeresen túlsütöttem, a többi remekül sikerült. Azt hiszem nem rakom már olyan messzire ezt a “kis” vasat. Nektek van ilyen sütőtök? Milyen recepttel használjátok?
Válaszaitokat várom a Facebook oldalon.
Jó étvágyat!