Zsemburger

  • 2016.10.03.
  • 5

Akár egy hamburgert, ezt is készíthetjük többféle töltelékkel. Bátraknak ajánlott kipróbálni a lekváros verziót.10 darabhoz:
30 dkg finom liszt
20 dkg 00-ás liszt
1 közepes fej hagyma apróra vágva
2 evőkanál olaj
1 csapott evőkanál só
3 dkg élesztő
1 teáskanál cukor
kb. 1,5 dl víz
1,5 dl tej
Töltelékhez:
50 dkg darált hús (fele marha, fele sertés)
só, bors
kb. 10 dkg szilva lekvár (vagy áfonya)

A pirított hagymát készítjük el először. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, majd 2 evőkanál olajon lepirítjuk és félre tesszük hűlni.
A langyos, cukorral elkevert tejben felfuttatjuk az élesztőt.
A liszteket összekeverjük, majd a felfutott élesztővel, sóval, lepirított hagymával összekeverjük. Annyi vizet adunk hozzá, hogy lágy, könnyen gyúrható tésztát kapjunk.
Letakarva hagyjuk 40 percet kelni.


Lekvár helyett készíthetjük sajtokkal vagy akár párolt lilakáposztával rétegezve is.




A darált húst összekeverjük pár csipet sóval és borssal, majd 10 egyforma méretű golyóvá formáljuk őket és félre tesszük.

A megkelt tésztát szintén tíz egyenlő részre osztjuk. Egyesével kinyújtjuk őket kör alakúra, majd a közepüket megkenjük lekvárral, ráültetjük a kissé ellapított húsgolyókat, újra lekvárral kenjük, majd a tésztát összecsípjük a tetején.
Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk őket az összecsípett felükkel lefelé.
Letakarva ismét hagyjuk kelni őket fél órát.

210 fokra előmelegítjük a sütőt és langyos vízzel lekenve a zsemléket kb. 25-30 perc alatt készre sütjük őket.


Jó étvágyat kívánok!