Gluténmentes piskóták

  • 2015.03.23.
  • 1

Már több ízben készítettünk piskótát a blogon. Azonban most olyat készítettem, amit eddig még nem. Számomra (szerencsére) a gluténérzékenység is egy – mondjuk úgy – ismeretlen fogalom az összes többi ilyen jellegű allergiával együtt. Lekopogom, de szerencsére nálunk a családban senkit nem érint.
Viszont manapság egyre több embernél diagnosztizálnak ilyen érzékenységet (is) és akkor bizony nincs mese, ki kell zárni a glutént az étrendből. Meglepően sok élelmiszer tartalmaz glutént, olyanok is, amelyről nem is gondolnánk.
Viszont ily’ módon is nagyon finom ételeket lehet készíteni. Nagyobb odafigyeléssel mindent lehet helyettesíteni. Igaz sajnálatos módon az ilyen élelmiszerek elkészítéséhez jóval nagyobbra kell nyitnunk a pénztárcánkat.
Azt azért érdemes leszögeznünk az elején, hogy egy hagyományos, érzékenységektől mentes konyhában ha neki állunk gluténmentes ételt készíteni nem lesz makulátlanul mentes az a mentes. Merthogy akármennyire alaposan is mosogatunk el egy fakanalat, vagy tálat, maradnak rajta “maradékok”. Hogy valóban mentes legyen az a mentes, külön tálban, külön eszközzel kellene dolgoznunk. (Ezt dr. Tóth is megmondta. )
Mindenek előtt az olajos piskótát próbáltam meg gluténmentesen elkészíteni. Kezdésnek mandulaliszttel gondoltam helyettesíteni a lisztet. Elméletileg egy az egyben kiváltható vele, pusztán eggyel több tojást kell a masszához adni, hogy jó legyen. Én nem adtam hozzá több tojást, mert elég sok folyadék van abban a masszában.
Hígabb volt a tészta, de elkezdtem sütni. A sütési idő felénél ránéztem. Gyönyörűen felemelkedett, mint szokott, aztán összeesett teljesen. Kihűtve azért megkóstoltuk és nagyon finom volt! Szóval nem került a kukába.
Hagyományos piskótát már nem próbáltam meg sütni belőle, inkább biztosabbra mentem és vettem 1-1 kiló kukorica- és rizslisztet.
Íme a gluténmentes piskóta receptje:
6 tojás
6 csapott evőkanál (12 dkg) cukor
6 púpos evőkanál (12 dkg) kukorica- vagy rizsliszt
Nem teszek bele sütőport!
A tojásokat egyben jó habosra verem fokozatosan adagolva hozzá a cukrot. Jó habosra.
Aki nem szeretné egyben, az verje külön. Válassza ketté a fehérjét a sárgájától és a cukor 2/3-át a sárgájához tegye, az 1/3-át pedig félre.
A fehérjét kezdjük el habosítani, majd mikor már habosodik, fokozatosan adagoljuk az 1/3 cukrot.
Ezután fehéredésig keverjük ki a tojássárgákat a 2/3 cukorral.
Forgassuk össze a két masszát, majd adagonként keverjük el benne (óvatosan, ne törjük össze a habot) a lisztet.
Sütőpapírt vágunk a 22 cm-es tortaforma aljába és beleöntjük a masszát. 1 cm magasan felhúzogatjuk a forma oldalára és 180 fokon tűpróbáig sütjük. (Kb. 40 perc, de sütő függő.)
Hagyjuk a formában hűlni, majd lazítsuk közbe és borítsuk ki a piskótát fejjel lefelé.
Ilyen szép sárga lesz a kukoricalisztes.
A rizslisztesnél kivajaztam és liszteztem a forma oldalát. A belseje beesett.
Ízében és állagában egyáltalán nem másabb, mint a hagyományos piskóta, nem mondod meg, hogy gluténmentes.
És két ilyen gyönyörűséget alkottam belőle. Egy oroszkrém tortát…

…és egy tavaszias tejszínes túrósat csokilapokkal az oldalán.
Ugye, hogy a gluténérzékenyeknek sem kell ízében és látványában alább adni a finomságokból! :3
Ezen torták receptjeit leírom hamarosan.
Kövess minket a Facebookon is: