Szőlőkrémes mandulatorta

  • 2013.10.18.
  • 9

A szülinapomra készítettem ezt a tortát teljesen a saját ízlésem szerint.Ez természetesen nem találkozott mindenki ízlésével, főleg a gyerekek ódzkodtak tőle.Piskóta: 5 tojás sárgáját habosra kevertem 2 evőkanál vízzel és 5 csapott evőkanál cukorral.
Az öt fehérjét 2 evőkanál vízzel és egy csipet sóval kemény habbá vertem.
A tojássárgás keverékhez 7 evőkanál mandulalisztet kevertem, majd óvatosan összeforgattam a tojáshabbal.Előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.Krém: egy kis doboz mascarponét kikevertem egy kis üveg cukormentes szőlőlekvárral majd beleforgattam 2 dl kemény habbá vert tejszínt.A mandulás piskótát ketté vágtam, a szeletek tetejét szőlőlével megcsurgattam majd a szőlős krémmel betöltöttem.A torta krémmel vékonyan megkent tetejét gazdagon megcsurgattam szőlőlével.Habbá vert tejszínhabbal tálaltam.