Házi diótorta

  • 2014.02.02.
  • 7

Nagyon ritkán van nálunk diós, mert senki sem akar diót pucolni. Ez már az utolsó adag diónk volt, több nem lesz, mivel diófánk is másnak ontja majd a termést ősszel. Ez egy nagyon becses süti ezáltal.Hozzávalók a piskótához6 egész tojás6 evőkanál liszt4 evőkanál darált dió1 sütőpor6 evőkanál cukor2 evőkanál étolajHozzávalók a krémhez5 evőkanál liszt6 dl tej10 dkg vaj vagy ráma15 dkg porcukor20 dkg darál dió + 10 dkg a díszítéshezElkészítésA tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a tojássárgáját, az étolajat. A lisztet összekeverjük a sütőporral, darált dióval és lazán a felvert habhoz adjuk. 180 fokos előmelegített sütőben, egy nagy tepsiben ( 40x30) megsütjük 8-10 perc alatt kész. Amíg hűl elkészítjük a krémet.A lisztből és tejből sűrű fehér alapot főzünk, majd kihűtjük. ( Ezt helyettesíthetjük akár főzött vaníliapudinggal is). A rámát a porcukorral kihabosítjuk és a kétféle krémet összekeverjük. Végül a darált diót is hozzáadjuk.ÖsszeállításA piskóta lapot keresztben 3 egyforma lapra vágjuk. Nekem 13 cm széles és 28 cm hosszú lapok lettek. Félretesszük a krém harmadát, a többivel megtöltjük a lapokat. a maradék krémmel kívülről is megkenjük, a tetejét is, majd az oldalát darált dióval díszítjük.

Címkék

Torta