A jó öreg káposztás cvekedli

  • 2017.07.29.
  • 9

Aki nem tudná, annak elárulom: káposztás kocka.
Én ezzel az étellel úgy vagyok, mint a grízes tésztával.
Ritkán készítem, de amikor megkívánom, azonnal kell!
Sem idő, sem fáradtság nem számít, nekiállok és elkészítem, majd alaposan bezabálok belőle.
Igen, zabálok, és nem tudok vele betelni.
Nagyi anno saját maga gyúrta a tésztát, én manapság megelégszem a fodros kocka bolti változatával.

Hozzávalók:
1 közepes fej káposzta
40 dkg fodros kocka
1 fej hagyma
fél kávéskanál köménymag
1 kávéskanál frissen őrölt fekete bors
5 evőkanál olaj vagy zsír
só.
A friss káposztát lereszeltem géppel. Kézzel kicsit hosszabb idő, de az is megoldás.

A hagymát nagyon apróra vágtam, és a forró zsiradékra dobtam. A kömény is belekerült.
Mikor megéreztem a fűszer és a hagyma mennyei illatát, rádobtam a káposztát.
Lejjebb vettem a tüzet és elkezdtem pirítani. Ez folyamatos kevergetést igénylő művelet, ne hagyjuk magára, mert akkor megéghet.

Odatettem vizet forralni (kb.1,5-2 liter) amibe belekerült 2 evőkanál só. Mire megpirult a káposzta, a víz is lobog, és kifőhet a tészta.
A káposztát sózom. Belekeverem a  kifőtt tésztát és együtt pirítom 2-3 percig.
Tudom van, aki édesen, cukorral szereti, de én jó borsosan. Ha kevésnek találom, még kicsit megszórom vele a cvekedlimet.
Akkor jó, ha kicsit csíp!

Jó étvágyat hozzá!
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek látogass el Fb oldalamra, ahol támogathatsz egy kattintással! Hadd örüljek   Thx!!https://www.facebook.com/Mohamamafozocskezik