Kecskesajtos, zöldalmás krumplifőzelék lazaccal és Gourmet Fesztivál ajánló

  • 2013.05.17.
  • 0


Már közel egy éve tartogatom ezt a receptet, hogy megfelelő időzítéssel tudjak ajánlót írni mellé. A tavalyi Gourmet Fesztiválon találkoztam ezzel a fogással először, igaz, ott lazac helyett pisztráng volt hozzá, és szerelem volt rögtön, akárcsak maga a rendezvény. Aki nem tudná, annak elmesélem, hogy arról szól a dolog, hogy az ország legjobb helyei összegyűlnek a Millenáris parkba 3 napra és külön erre az az alkalomra kitalált fogásokat (azért néhol van átfedés az étlappal) kínálnak kis adagban, hogy mindent végig lehessen kóstolni (bár annyi kiállító van, hogy szerintem muszáj 3 napra menni).Már az előző évi felhozatal is csodás volt, de az idei még azt is felülmúlja, teljesen tűzbejöttem, mikor olvastam a kiállítók listáját és vad telefonálgatásba kezdtem, hogy szóljak az enni szerető ismerőseimnek, hogy mindenképpen szervezzék úgy a hétvégéjüket, és ezúton szeretnék szólni azoknak, akik olvassák ezt, hogy kötelező a részvétel!A receptről annyit, hogy a Pest-Buda standján kóstoltam és tudtam, hogy azonnal bekerül az állandó repertoárba, mert nagyon egyszerű megcsinálni, elképesztően dekoratív és nagyon jól működik egy komolyabb vacsi főételeként, úgyhogy hajrá!Hozzávalók 2 főre:-a főzelékhez:1 szál újhagyma karikákra vágva2 szem főzni való krumpli 1x1x1 cm-es kockákra vágva (meghámozva)1 zöldalma meghámozva és 8x8x8 mm-es kockákra vágva1 dl tejszín75 g kecske krémsajt3-4 ek. tej (ez függ attól, hogy ki mennyire szereti hígra a főzeléket, lehet akár több is, de el is hagyható)olívaolajegy kevés vaj (1-2 dkg)apróra vágott snidlingsó-a lazachoz:fejenként egy szelet lazacsó (lehetőleg fleur de sel)frissen őrölt borscitromléolívaolajA főzelékkel kezdek, sós vízben puhára főzöm a krumplit, közben a vaj és olívaolaj keverékén alacsony lángon puhára párolom a hagymát. Ha krumpli elkészült, leszűröm, félreteszem a felét és a maradékot a hagymával, kecskesajttal, a tejszínnel és a tejjel botmixerrel pürésítem, sózom ha kell, majd visszaöntöm bele a félretett krumplikat.Ha ezzel megvagyok, készre sütöm a lazacot, sózom, borsozom és viszonylag magas lángon megsütöm mindkét oldalát. Nagyon kell figyelni, hogy ne süljön túl, mert úgy ehetetlen lesz, akkor jó, ha még kicsit rózsaszín a közepe (ha túl nyers lenne, de a kérge már kezd jónak tűnni, alacsonyabbra kell venni a lángot alatta). Végezetül az almát elkeverem a főzelékben, rászedem a lazacot, amit meglocsolok citromlével és megszórom snidlinggel a főzelék tetejét.És ne feledjétek, május 31.- június 2.-ig Gourmet Fesztivál a Millenáris parkban!