Rakott kelkáposzta

  • 2015.02.20.
  • 6

Rakott kelkáposztaHozzávalók:3 fej vörös hagyma30 dkg darált hús (sertés, vagy pulyka)tojásnyi zsír, vagy 3 evőkanál olaj2,5 dl tejföl, vagy joghurt1 kisebb fej kelkáposztasóbors
1 kávéskanál majoránna1 bögrényi rizsA hagymákat megtisztítjuk, apróra felvágjuk, és a zsiradékon megpirítjuk. Rátesszük, és pirítjuk rajt a darált húst.
Sózzuk, borsozzuk, majoránnával meghintjük, majd zsírjára sütjük. Ráöntjük és elkeverjük a tejfölt, és félretesszük.
A rizst a szokásos módon elkészítjük. A kelkáposztát kb. 1-2 cm széles csíkokra vágjuk. (torzsa nélkül) Forró sós vízben hirtelen kifőzzük, 1-2 perc alatt.Egy nagyobb jénait, sütőtálat előveszünk, és rétegezve elkezdjük rakni bele a hozzávalókat.Először a jénai aljára kelkáposzta leveleket rakunk, rá egy réteg rizs, majd a tejfölös hús. Ismét a kelkáposzta levelek, és így tovább, míg el nem fogynak a hozzávalók.Előmelegített sütőben, 180 C°-on, 50 perc alatt készre, pirosra sütjük.Tejföllel leöntve friss kenyérrel, de kenyér és tejföl nélkül is fogyasztható, kitűnő egytálétel.Kapcsolódó linkek:Rizskása