Paradicsomos káposzta

  • 2020.04.16.
  • 1

#13Nem vagyok egy nagy főzelék rajongó, de igazából azért nem, mert nem érzem, hogy túl jól tudnám elkészíteni ezeket az ételeket. A rántás alapú főzelékeket kifejezetten nem szeretem, ezért már jó ideje például a zöldborsó főzeléket is úgy készítem, hogy saját magával sűrítem, és így ezerszer szebb az élénkzöld színe, valamint nekem az íze is sokkal finomabb. Egy barátnőm, amikor megtudta, hogy ennék én főzeléket, csak nem érzek benne túl nagy kreativitást, meglepett Főzelékes Feri egyik könyvével, és ez is abból készült most.Sose csináltam még paradicsomos káposztát, de úgy tűnik ez alatt a karanténos idő alatt elég sok olyan étel is elkészül nálam, amit "mégsosecsináltam", és a gyerekeknek is ízlett, kicsit ovis menza hangulatuk lett. A recept szerint mentával lehetne bolondítani ezt az ételt, de mivel fűszereim még nincsenek a kertben, ezért ez még várat magára nyárig.
A karácsonykor is elkészített sült hússal ettük, de most a borskérget a gyerekekre való tekintettel lehagytam. Én dupla adagot készítettem, de ez is csak a vásárolt káposzta fele volt, így 2 napig ezt is tudtuk enni, a második nap már sült virslit ettünk mellé, de buggyantott tojással is el tudom képzelni, így ezt is lehet varriálni.Hozzávalók:3 ek. olívaolaj4 szál újhagyma, vagy 1 fej vöröshagyma2 gerezd fokhagyma1 tk. őrölt kömény5 dl paradicsomlé1 dl víz 50-60 dkg káposzta1 kk. sóbors1 ek. cukor ízlés szerint chilipehely, de ezt én a gyerekek miatt kihagytamElkészítési idő: 1 óra A káposztát vékonyra felcsíkozom, majd besózom és állni hagyom, amíg levet enged. A hagymát megdinsztelem az olajon, sózom, hogy könnyebben puhulhasson, majd hozzáadom a fokhagymát és a köményt, amivel még kicsit tovább pirítom. Ezek után felöntöm a paradicsompürével és a vízzel. Amikor felforr, akkor kisebb adagokban hozzáadom a kifacsart káposztát és addig párolom, amíg teljesen megpuhul, ez a káposzta frissességétől függ, az egészen zsenge káposztának elegendő mindössze 15-20 perc, nekem viszont 40 perc is kellett. A végén ízlés szerint cukorral ízesítem, ez nálunk elengedhetetlen volt a kis édesszájúaknak, de azért az egész főzelékbe csak egy evőkanállal tettem nekik. Sült hússal, sült virslivel vagy buggyantott tojással tálalom.