Kolbászos marharagu

  • 2018.05.18.
  • 1

Kisebb kihagyás után jöjjön most egy igazi hétvégi ebéd. A tavalyi Lidl borvacsorán megismerkedtünk egy nagyon kedves párral, ahol szintén a feleség érdekelt a főzés világában, övé az Ízzel-lélekkel blog, kattintsatok oda, és nézzétek meg, nagyon sok finomságot találtok nála. Mikor őket vendégeltük meg, akkor készítettem el ezt az ételt. Nagyon ritkán eszünk marha húst, így azért nem mondom, hogy a legbátrabban vágtam bele ebbe a receptbe, de bíztam benne, hogyha jó forrásból szerezzük be a húst és betartom Havas Dóra receptjét - amikben eddig még nem csalódtam -, akkor csak jó lehet a végeredmény, és valóban így is lett. Igazából sok előkészületet nem igényel, a leghosszabb idő a hús feldarabolása, utána már szinte magában készül az étel a sütőben.Hozzávalók:1 ek. olaj1 nagy fej hagyma4 gerezd fokhagyma2 ág rozmaring2 nagyobb kápis paprika2 darabolt paradicsomkonzerv1,5 dl húsleves/alaplé/víz1 dl vörösbor50 dkg marhalapocka30 dkg kolbász2 tk. mustárElkészítési idő: 1,5-2 óraSütési hőfok: 180°A sütőt előmelegítem, majd egy hőálló edényben lepirítom a felkockázott húst és a kolbászt. Kiszedem őket, majd ugyanebben az edényben megpirítom a finomra aprított hagymát, az összetört fokhagymát és a rozmaringot, és ezután jöhet hozzá a felkockázott paprika, majd ezzel 5 percig pirítom még. Felöntöm a paradicsomkonzervvel, az alaplével és a borral. Felforralom, sózom, borsozom, hozzáadom a mustárt, majd jól összekeverem és beleteszem a lepirított húst és kolbászt, lefedem és beteszem a sütőbe 1-1,5 órára. A hús istenien puha, a mártás pedig jó sűrű lesz. Vajas petrezselymes tört burgonyával tálalom.