#sütiév

  • 2018.01.10.
  • 8

Boldog Új Évet Mindenkinek!Ahogy sajnos visszanézem az elmúlt egy év bejegyzés számát, kicsit csalódott vagyok magammal szemben, mert évek óta nem volt ennyire kevés bejegyzésem. Van mentségem erre vonatkozóan, de a magyarázkodás helyett inkább teszek egy ígéretet legfőképpen magamnak: igyekszem a heti minimum két bejegyzést tartani az idei évben, aztán majd meglátjuk, hogy a család és leginkább a gyerekek mit szólnak hozzá. A főzés folyamatos volt 2017-ben is, kétnaponta minimum készítettem valamit
konyhában, de leginkább naponta, csak a bejegyzések elkészítése ütközött nehézségekbe, viszont egy elhatározásom sikerült, ez pedig a "sütiév".2017 elején tettem egy fogadalmat, miszerint minden héten fogok sütni egy süteményt, és ezt sikerült is tartanom. Az elhatározás nem az első héten született, így összesen 50 hétről beszélhetünk, de jelentem az Instagram oldalamon már találhattok 50 süteményt. Az elhatározás ötletgazdája Férjem volt, aki azt mondta, hogy főzni és azt szépen tálalni már igazán jól tudok, de én vagyok olyan Í2sütős". Ez akkor pillanatnyilag picit bántott, mert minden születésnapra én szoktam készíteni a születésnapi tortát, és igyekszem tényleg elég sok süteményt sütni, így gondoltam bebizonyítom, hogy dehogynem vagyok én "sütős". Úgy érzem sikerült, a dicséreteket már megkaptam érte.És akkor jöjjenek a #sütiév süteményei, amihez nem találtok receptet a blogon azt ígérem idén pótolom, de emellett már kitaláltam az új kihívást is magamnak, de hogy mi lesz az még maradjon titok.
1. Csokidarabos gofri2. Házi csokoládépuding3. Banános-csokis muffin4. Vargabéles5. Kávés csokoládéhab mandulás grillázzsal6. Vaníliás karamellpuding grillázzsal 7. Farsangi szalagos fánk
8. Kávés csokoládétorta9. Dobostorta10. Gyümölcsös túrótorta
11. Tiramisu12. Húsvéti kalács13. Mogyorókrémes kosár14. Sárgatetejű, Isler
15. Mogyorós puffancs16. Rizskoch17. Túrókrémes profiterol csokiöntettel18. Piskótatekercs19. Meggyes piskóta20. Epres pite21. Meggyes sajtortta22. Csokimousse23. Málnás túrótorta 24. Áfonyás sajttorta25. Barackos grízfelfújt26. Kefír panna cotta mézes őszibarackkal27. Meggyes piskóta28. Gyümölcsös nyári piték29. Erdei gyümölcsös túrótiramisu


30. Kefíres "poharas" sütemény áfonyával és csokoládéval31. Sacher torta32. Túrós és meggyes rétes33. Krémes túrótorta bogyós gyümölcsökkel34. Tejcsokoládés torta35. Hókuszpókusz kókuszrombusz36. Meggyes-mákos muffin37. Almás-fahéjas muffin38. Túrós narancsos tejpite
39. Barackos túrós zabpelyhes szelet40. Túrós zabpelyhes ropogós41. Sütőtökös pite42. Narancsos kuglóf43. Sütőtökös kuglóf44. Kókuszos-narancsos kuglóf45. Mennyei almatorta46. Ünnepi mézes krémes torta47. Mákos-diós bejgli48. Sárgatetejú és Isler49. Mézeskalács
50. Karácsonyi püspökkenyér marcipánnal