A tökéletes túrógombóc - Széll Tamás módra

  • 2018.01.16.
  • 8

Mióta az öcsém Budapesten tanul egy időben majdnem minden hétvégén készítettem túrógombócot. A vasárnapi ebéd után mindig nekiálltam, mert ez az étel jól fagyasztható is, bár természetesen már nem lesz olyan mint frissen, de azért még úgy is finom. Már nagyon sokféle receptet kipróbáltam, volt hagyományos, készítettem olyat, aminek az alapja egy sűrű tejbegríz és ebbe keverem bele később a túrót, amivel így már főzni se kell. Mikor a tavaly év végi Lidl borvacsorán megkaptam az új Lidl szakácskönyvet, akkor mindkét szerzőtől megkérdezték melyik a kedvenc receptje a könyvből és Széll Tamás többször is megemlítette a túrógombócot, ami szerinte így tökéletes. Gondoltam kipróbálom, és állíthatom, nem több idő mint az eddigi receptjeim, de valóban nagyon finom, próbáljátok ki.Hozzávalók:1 kg túró3 ek. búzadara2 ek. cukor+ kevés a főzővízbe3 tojás30 dkg zsemlemorzsa6 dkg vaj5-6 ek. cukor3 marék lisztsó tejfölporcukor (én vaníliás porcukrot használtam, amit úgy készítettem, hogy a kikapart vaníliarudat tettem bele egy üvegbe porcukorral együtt és így hagyom állni egy darabig)Elkészítési idő: 1 óra+hűtésAz áttört túrót elkeverem a búzadarával, a cukorral és a tojássárgákkal. Felverem habbá a tojások fehérjét, de nem túl kemény habbá, majd hozzáforgatom a túrós masszához. Lefóliázom, majd a fóliát bele is nyomkodom a tálba, hogy ne bőrösödjön a teteje és egy éjszakára a hűtőbe teszem. Felforralom a vizet kevés cukorral és sóval, közben pedig megcsinálom a gombócokat, amiket egyenként lisztbe forgatok, majd leszórom róluk a felesleget. Amikor felforrt a víz, újra formázom a gombócokat és így kicsit "belemasszírozom" a lisztet, így helyezem őket a vízbe. Amint feljöttek a víz tetejére a gombócok, lekapcsolom alatta a tűzhelyet, de a vízben hagyom a gombócokat még nagyjából 20-30 percig, amíg a belsejük is átpuhul.
Vajban megpirítom a morzsát, majd ha kész, kicsit hagyom hűlni, és ekkor hozzáadom a cukrot, hogy az maradjon benne ropogós és ebbe forgatom bele a gombócokat, amit utána melegen, sok tejföllel és porcukorral tálalok.