SEGÍTSÜTI - 2013 ŐSZ

  • 2013.09.17.
  • 3

2009 óta figyelemmel kísértem a Segítsüti
tevékenységét. Persze akkor még nem létezett a Minikonyha, de még Mimi sem! Hihetetlen volt számomra már akkor, hogy milyen ereje van a Sütinek! Itt ugyanis tényleg a SÜTI segít! És hogyan? 30 gasztroblogger szülő felajánlásaira lehet licitálni három napon át, a befolyt összeget pedig rászoruló gyermekek megsegítésére fordítják. Akkor még nem gondoltam volna, hogy egyszer én is aktív résztvevője lehetek az akciónak! Hát eljött a nagy pillanat, és most, az immáron kilencedik alkalommal útjára indított jótékonysági sütiárverésen sütisütőként is részt veszek/veszünk Mimivel. Az őszi kampányban a Magyar Rett Szindróma Alapítványt
és rajtuk keresztül ebben a ritka genetikai betegségben szenvedő kislányokat és családjaikat támogatjuk. Felajánlásnak ezt a krémes, igazán nem mindennapi, Amarula likőrrel ízesített sajttortát választottuk. Nagy családi kedvenc és reményeink szerint elnyeri a licitálók tetszését is, így minél többet tudunk majd gyűjteni a Rett Alapítványnak. A torta nem postázható, így a nyertes előre egyeztetett időpontban Budapesten, egy személyes találkozó alkalmával tudja majd átvenni.A sütilicit ma, 2013. szeptember 17-én kezdődik és három nap múlva, pénteken, szeptember 20-án 16 órakor zárul. A liciteket
ITT a Segítsüti oldalán, a Sütiárverés menüpont alatt lehet megtenni.Igazán szívet melengető érzés, hogy ennek a kampánynak a részesei lehetünk! Nagyon izgulunk, hogy minél nagyobb összeggel tudjuk a sütink által támogatni ezt a nemes célt. Tudjátok, jobb adni, mint kapni!Gyertek és segítsünk együtt a Rett-szindrómás gyerekeknek!

Címkék

Torta