Változó táj...

  • 2018.05.07.
  • 4

Régi kép...de annyira elmondja a gyermeki szabadságot...Milyen más egy gyermekkel sétálni...Elindulsz egyedül......mert érezni szeretnéd......valamit......frász se tudja mit......csak szükséged van rá.......és minden pillanatban ott vannak a gondolataid, amiket szerettél volna hátrahagyni......nem megy...veled vannak a gyermekeid......pillanatonként lehajolsz megnézni egy új bogarat......egy virágoktól tobzódó akácot......virágot eszel róla......átugrálod a járdán lévő repedéseket, mert "kígyóra" nem lépünk......."cukrot eszel" egy ház lábazatáról, ami persze díszkavics, de pont olyan, mint a cukor......És egy pillanat alatt meglátod a csodákat, amiket egyedül hiába kerestél...Gyerek szemmel látni a világot...ebből a csodából kellene elpalackozni felnőtt korra...Tócsába lép a szélfüttyent és tovafut,hirtelen megforduls becsapja a kaput.A tócsa laposanpislant s a lusta fákmadaras szájukathirtelen kinyitják.Összevissza zaj lesz,még a lomb is mormog,épülnek a porbanporból kicsi tornyok.Megáll az úton amókusbarna barátés fölötte barnánegy mókus pattan át.Aztán figyelmesenmi mozdult: mergdermed,a táj nagy kalapkénthordozza az eget.Mire újra mozdul,
csaknem minden nyugodt,bokorba bútt a széls aludni készül ott.Nevetni kész a rét,mosolygós és kövér,gyöngén ring ahonnanasszonyom jődögél.Meglát, szalad feléma fű közt és a napszétfutó hajábaarany csíkot harap.Körben egyre tisztulés folyton csöndesül,az elkergetet fény
mindenre vissza ülés mi nagy kalapkénthordozza az eget:fedetlen áll a tájs felhővel integet.Radnóti Miklós