Piskóta tojás- és tejmentesen

  • 2017.12.14.
  • 8

Hozzávalók (24 cm-es rúdhoz, 12 szelethez)
100 gramm teljes kiőrlésű búzaliszt
25 g napraforgóolaj
100 gramm eritrit
1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
1 ek almaecet vagy frissen facsart citromlé
1 ek útifűmaghéj (ruganyosabb állagot biztosít, de elhagyható)
100 ml víz
1 csipet só
 Kakaós rúdhoz
+ 1 evőkanál zsírszegény kakaópor
Töltelék
50 gramm cukormentes lekvár (pl. áfonyalekvár)
Elkészítés
Külön tálban kimérjük, majd összekeverjük a száraz és nedves hozzávalókat. A lisztes keveréket elegyítsük, mielőtt összeállítjuk a tésztát. A nedves elegyet hozzáöntjük a liszthez, addig keverjük, míg egynemű masszát nem kapunk és már nem „habzik”. A tésztát sütőpapírral bélelt (vagy kiolajozott) tepsibe öntjük, kissé megrázogatjuk, megütögetjük a szélét, majd előmelegített 175°C-os sütőbe toljuk, s 25 perc alatt készre sütjük.
A tojás nélküli piskóta hátránya, hogy könnyebben törik, így ha a sütemény elkészült, gyorsan kell dolgoznunk, ha tekercset szeretnénk készíteni. Borítsuk szilikonlapra vagy sütőpapírra a tésztát, kenjük meg lekvárral, és a lap vagy sütőpapír segítségével tekerjük fel. Érdemes úgy kihűlni hagyni, hogy sütőpapírba tekerjük.
Megjegyzés Természetesen nem kötelező feltekerni, lapként is meghagyhatjuk, vagy gyümölccsel is megszórhatjuk. Viszont ez esetben a piskóta tápértéke változik!
 Jó étvágyat!
 
12 szelet esetén 1 szelet piskótatekercs tápértéke lekvár nélkül47 kcal, 5 g szénhidrát, 2,3 g zsír, 1 g fehérje
12 szelet esetén 1 szelet piskótatekercs tápértéke cukormentes áfonyalekvárral51 kcal, 6 g szénhidrát, 2,3 g zsír, 1 g fehérje
12 szelet esetén 1 szelet kakaós piskótatekercs tápértéke lekvár nélkül49 kcal, 5 g szénhidrát, 2,4 g zsír, 1 g fehérje
12 szelet esetén 1 szelet kakaós piskótatekercs tápértéke cukormentes áfonyalekvárral53 kcal, 6 g szénhidrát, 2,4 g zsír, 1 g fehérje