Csokis mogyorós keksz

  • 2017.12.01.
  • 7



Hozzávalók 10 szelethez- 150 g zabpehelyliszt (gluténmentes)- 50 g mandulaliszt- 1 db tojás- 100 g vaj (laktózmentes)- 25 g negyedannyi édesítő- 1 tk. sütőpor (gluténmentes)- 1 csipetnyi só- 60 g mogyoró- 75 g cukormentes étcsokoládé+kevés liszt a nyújtáshoz
 
ElkészítésEgy edénybe kimérjük a liszteket és hozzáadjuk a sütőport.  A mogyorót durva darabokra vágjuk, és a lisztkeverékhez adjuk. Ugyan ezt tesszük a csokoládéval is, majd enyhén összekeverjük a száraz alkotókat. Amikor ez kész, akkor veszünk egy másik edényt, amelybe az édesítőt, tojást és a felolvasztott zsiradékot helyezzük. Gépi habverő segítségével habosra keverjük az alkotókat. Ha ezzel is elkészültünk, akkor ráöntjük a száraz alkotókra és kanál segítségével összekeverjük őket, hogy egy masszát kapjunk. Amikor összeállta tésztánk, lisztezett deszkára helyezzük és ujjnyi vastagságú, négyzet alakú formát nyújtunk belőle, majd óvatosan sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Előmelegített sütőben 170°C-on 20 percig sütjük, majd kivesszük a sütőből és 10 percet várunk, hogy kicsit kihűljön a tészta. Ez után éles késsel 10 téglalap alakú szeletet vágunk belőle, majd további 20-25 percre visszatesszük a sütőbe, a hőfokot pedig 120°C-ra állítjuk. Ez által fognak a szeletek szépen megpirulni és lesznek kissé ropogósak. Amint kihűltek fogyaszthatjuk is. Ha a szeleteket nem dobozban, vagy letakarva tároljuk, legalább egy éjszakán át, akkor még ropogósabb süteményt kapunk. Nagyobb adagot készítve pedig jó pár napig fogyasztható. 
Energia-és tápanyagtartalom 1 szeletbenEnergia: 231 kcalFehérje: 6 gZsír: 17 gSzénhidrát: 12 g
A receptet és fotót készítette: Sárga Diána, dietetikus