Bazsalikomos zöldborsófőzelék amaránt vagdalttal

  • 2017.08.20.
  • 3



Hozzávalók 4 személyre
Főzelékhez- 800 g zöldborsó- 250 g vöröshagyma- 4 gerezd fokhagyma- 4 maréknyi friss bazsalikom- 4 evőkanál tejföl 12%-os (opcionális)- só, bors- 1 evőkanál olaj
Vagdalthoz (4 db)- 100 g amaránt (szárazon mérve)- 200 g darált sertéslapocka- 2 gerezd fokhagyma- 20 g vöröshagyma- só, bors, majoranna
ElkészítésA vöröshagymát apró kockára vágjuk, a fokhagymát átnyomjuk és kevés olajon üvegesre pirítjuk őket.  Ezután beletesszük a zöldborsót, a friss bazsalikom leveleket, ízesítjük sóval, borssal és enyhén megpirítjuk a hagymával együtt. Ezt követően felengedjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Amíg fő a borsó elkezdjük készíteni a vagdaltat. Az amarántot kétszer annyi sóval és borssal ízesített vízbe, felforraljuk, majd takarékon puhára főzzük. Közben felaprítjuk a hagymákat, összekeverjük a hússal és ízesítjük fűszerekkel. Amikor megfőtt az amaránt hagyjuk kicsit kihűlni, majd alaposan összekeverjük a darált hússal és négy darab gombócot formázunk belőle. A gombócokat kicsit ellapítva sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, majd előmelegített sütőben 150°C-on kb. 30 percig pirosra sütjük. Amíg készül a vagdalt befejezzük a főzeléket. Egy harmad részét kiszedjük és botmixer segítségével összeturmixoljuk. A tejfölt óvatosan, apránként belekeverve a turmixba hozzámelegítjük, majd az egészet visszaöntjük a főzelék másik részébe. Összeforraljuk őket, hogy az ízek összeérjenek és szükség esetén utó ízesítjük. Végül a vagdalttal és friss bazsalikomlevelekkel díszítve tálaljuk. 
Energia- és tápanyagtartalom 1 adagbanEnergia: 475 kcalFehérje: 25 gZsír: 18 gSzénhidrát: 54 g
Receptet és fotót készítette: Sárga Diána, dietetikus