Duplasajtos tortilla

  • 2010.02.23.
  • 9

Mérsékelten kreatív módja a maradékok hasznosításának, bár még mindig meglepődöm, hogy milyen kevesen használnak tortillát a hétköznapokban. Mintha az valami nagyon egzotikus, és nehezen elérhető dolog lenne, holott gyakorlatilag bárhol kapható. Én mindig tartok a fagyasztóban, fóliával elválasztva őket egymástól, így akár egyesével is kiolvasztható, arra a végső szituációra, ha a már-már üres hűtő előtt állva teljesen szétkínlódtuk magunkat a vacsorát illetően. Ebbe aztán bármit beletehetünk, két kanál spagettiszószból, maradék sajtból, fél paprikából is szuperkultúrált vacsora készíthető.

Borozós estéhez tízből nyolcan mogyorót, kisperecet, max. sajtkockákat tesznek az asztalra. Ez itt egy borkorcsolyaként nagyon jól bevált tortilla tekercs, ami kb.6 perc alatt van kész, és mégis azt a látszatot kelti, hogy vendégvárásból tökprofik vagyunk. :)
Nem írom most itt le azt a totál elcsépelt mondatot, hogy ez csak egy variáció és bízzuk a fantáziánkra a dolgot, bármi más töltelékkel is működik. Pedig de. Hozzávalók: 4fő 1 csomag tortilla, 30 dkg natúr krémsajt, 3 marék rukkola, 2 csomag metélőhagyma, 15 dkg sajt, 15 dkg fekete erdei sonka, só bors A krémsajtot egy tálban jól kikeverjük tetszés szerinti sóval és borssal, hozzátesszük a kicsire vágott zöldségeket. A hajszálvékony csíkokra vágott sonkát egy kicsit megpirítjuk, ez is mehet bele. Egy forró teflon serpenyőben a tortilla egyik oldalát megmelegítjük, majd megfordítjuk, megszórjuk reszelt sajttal, és mikor kezd kicsit olvadozni, jó is. Rákenjük a krémsajtos masszát, feltekerjük és voilá. Percek alatt elfogy.