Világjáró étkek: Erdélyi kapros-tejszínes csorba leves

  • 2017.07.27.
  • 7

Egy klasszikus, az egyik legnépszerűbb erdélyi étel…
Leves rajongóknak kötelező!

Az erdélyi román konyha egyik emblematikus étele a csorba, azaz a savanyított leves. Eredete a török hódoltság idejére vezethető vissza. A csorbadzsi eredetileg „levesadót”, házigazdát jelentett, illetve a török hadsereg „hadtápos” katonáját. Ez a gazdag, savanyított leves csak a román konyha sajátossága. Csorba levesből temérdekféle létezik, a kellemesen savanykás leves háztartásonként eltérő. Tulajdonképpen bármilyen húsból készíthető, akár még pacalból is, sőt húsmentes csorba is létezik. Nagyon finom, selymesen ízletes, a lányom egyik nagy kedvence… amikor is hosszabb időre kint volt Brassóban, akkor szeretett bele ebbe a levesbe. Hozzá tenném, hogy nem egy nagy leves rajongó. Úgy hogy imádja, amikor ezt a levest készítem, odáig van meg vissza… Mindig mondja is, hogy ez pont ugyanolyan, mint amit Brassóban evett. Engem pedig megnyugvással tölt el, hogy amikor főzöm neki, akkor mindig egy kicsit oda varázsolom neki az emlékeket…A csorba leves kockát, én nem találtam egyik boltban sem MO-on, én hozatni szoktam Romániából, viszont ez helyettesíthető több citrom levével, érdemes elkészíteni. És akkor lássuk a receptet, ahogyan én készítem…

Erdélyi kapros-tejszínes csorba leves Hozzávalók: ½ kg pulyka apró hús 1 ek kókuszzsír 1 nagy fej vöröshagyma – apróra vágva 2 nagy gerezd fokhagyma – átnyomva 2 db paradicsom 2 db kaliforniai paprika 1 db chili – apróra vágva, aki nem szereti a csípőset, az magozza ki 10 dkg házi füstölt szalonna negyed szál füstölt kolbász Zöldségek:3 db sárgarépa 1 db fehérrépa 1 db kisebb karalábé 1 db kisebb karfiol 1 szál spanyol zeller – vagy fél db zellergumó2 maréknyi zöldbab és zöldborsó Fűszerek: ½ tk lestyán ½ tk borsikafű ½ tk őrölt bors 1 tk majoránna ½ tk kakukkfű 3 db babérlevél1 db marhahúsleves kocka 1 tk Himalája só – ízlés szerint 3 db csorba leves kocka – ha nincs, akkor emeljük meg a citrom mennyiségét 1 db-ra ½ -1 csokor kapor – apróra vágva, ízlés szerint ½ -1 csokor petrezselyem – apróra vágva, ízlés szerint Kész leves ízesítése: ½ citrom leve – ízlés szerint3 ek tejföl 1 dl tejszín

Elkészítés: Egy fazékban hevítsük fel a kókuszzsírt, majd adjuk hozzá a szalonnát. Pirítsuk közepesre, majd jöhet hozzá a füstölt kolbász, a vöröshagyma, összepirítjuk, és utána a paradicsom, a hosszában felvágott kaliforniai paprika, fokhagyma reszelve/vagy átnyomva és a chili, majd együtt tovább dinszteljük/pirítjuk. Ezt követően hozzáadjuk a kockára vágott pulykahúst, és tovább pirítjuk.Megpucoljuk a zöldségeket és kockára felszeleteljük, majd hozzáadjuk a húsos keverékhez, és a fenti fűszerekkel ízesítjük, majd tovább pirítjuk kb. 10 percig. Ezt követően, felöntjük csirke alaplével és annyi vízzel, hogy sűrű, tartalmas levest kapjunk, tehát ellepje a víz a húst és a zöldségeket. Ha nincs alaplé, akkor vízzel öntsük fel. Én mindig, ha főzök húslevest, akkor szoktam eltenni alaplevet lefagyasztva, és ilyenkor nagyon jól jön.Amikor már majdnem készre főtt a leves, akkor hozzáadjuk a karfiolt, egy kis idő múlva a zöldbabot és borsót, ezeknek nem sok főzési idő kell.Ha elkészült a leves, akkor a tejfölt a tejszínnel elkeverjük egy edénybe, és hozzáadunk két merőkanálnyi forró levest és elkeverjük (ezáltal hőkiegyenlítést végzünk), majd hozzácsurgatjuk a leveshez, közben kevergetjük.Forrón tálaljuk ezt a finom erdélyi csorba levest és ízlés szerint citrom levével csurgatjuk meg.

Ha tetszett a recept, kérlek, oszd meg másokkal is, hisz az egészség mindenkié… Köszönöm

További receptekért, tippekért, érdekességekért csatlakozz a facebook oldalamhoz:https://www.facebook.com/mediterranetelek.klarissza

Jó étvágyat és jó egészséget! Klarissza