Omlós sertésragu tinóruval és gomolyával

  • 2013.07.19.
  • 6

Az Őrülten jó ételek receptjei közt találtam ezt az ételt. Annyira gusztusos volt róla a kép, hogy azonnal megkívántam. Másnap reggel már ott toporogtam a hentesnél: "kérekszépenfélkilótarját". 70 deka lett belőle, mondtam, hogy maradjon, mert elfogy. És elfogyott. A gombát a mélyhűtőből szántam beletenni, érdes tinóru várja lefagyasztva sorsát. De ekkor ért az igazi ajándék: a gombász bácsinál hatalmas, tenyeremnél nagyobb tinóru várt rám. Fél kilós volt a drága, megvettem.Aztán már csak a gomolya volt hátra, házi tejesemnél csodálatos juhgomolya várt rám.Otthon másfél óra alatt összedobtam és életem egyik legfinomabb, legomlósabb, legszaftosabb sertésraguját sikerült összehoznom. Köszönet érte, kedves Csaba! Hozzávalók:70 dkg sertéstarja2 evőkanál mustár (nekem most csak magos francia mustárom volt) őrölt bors25 dkg erdei gomba (nálam ez érdes tinóru volt)15 dkg gomolya sajt2 fej vöröshagyma6 gerezd fokhagymaolaj rozmaringsóA tarját kb 2*3 centis kockákra vágtam, majd bekentem mustárral, borsoztam, jól összekutyultam, hogy mindenhova jusson a fűszerekből és délutánig a hűtőbe tettem pácolódni.Délután elővettem a húst, 2 evőkanál olajat felforrósítottam egy széles serpenyőben és a húsokat megpirítottam. Majd hozzáadtam a csíkokra vágott vöröshagymát és a szeletekre vágott fokhagymát és hagytam, hogy a hús által kieresztett saját levében főjön kicsit ez a hagymás egyveleg.Végül hozzáadtam a vékony szeletekre vágott gombát, egy csapott evőkanál friss, apróra vágott rozmaringot, megsóztam a ragut és felöntöttem annyi vízzel, ami félig ellepi. Kis lángon, fedő alatt kb 50 percet pároltam, de közben folyamatosan nézegettem, ha elfőli a levét, tudjam pótolni.Végül, amikor a hús megpuhult, hozzáadtam az összevágott gomolyát és hagytam, hogy beleolvadjon a szaftba. Bulgurral tálaltam.

Címkék

Gombás Ételek Hal