Marcipános bazsalikomfagylalt rebarbarás eperszósszal és palacsintával

  • 2013.06.11.
  • 7

Az úgy volt, hogy vettünk egy fagyigépet. Évek óta fájt rá a fogam, tavaly már megvolt az elhatározás, de lemaradtunk az akcióról, aztán valahogy el is felejtődött. De most összejött. Csodálva nézegettem az én kis gépemet, imádatom tárgyát. Gyerekkorom óta a legkedvesebb édességem a csokival holtversenyben a fagylalt. Amikor nagyon kicsi voltam, mindig mondogattam, hogy én vagy fagyigyáros leszek, vagy apáca. Nos, az apácaságnak már réges-régen lőttek, na de a fagyigyárosság. Hmmm, még ha egész gyáram nincs is, de a fagyigép egészen jó kezdet, azt hiszem :-)Sherpa konyháján láttam meg ezt az elképesztően izgalmas fagylaltot: bazsalikomfagylalt. Már a neve hallatán is megborzongtam: ezt nekem el kell készítenem! Ahogy elolvastam a receptet és láttam, hogy marcipán is van benne, egy csöppnyi kétely sem maradt bennem. És hogy ütősebb legyen, sütöttem mellé palacsintát, amibe az idei saját készítésű rebarbarás eperlekváromat töltöttem. És kevéske, felmelegített rebarbarás eperlekvárral még meg is locsoltam a bazsalikomos fagyit. Naaagyon jót tett neki!Nos, aki kétkedik, egyszer kenyerezzen le, hogy "Maaarka, lécci csinálj nekem bazsalikomos fagyit" , és én elkészítem a kóstolót, mert ezt mindenkinek éreznie kell! Isteni!Hozzávalók:10 dkg fehér csokoládé15 dkg reszelt marcipán1 dl tejnagy csokor bazsalikom1,5 dl tejszínA fehércsokoládét mikróban megolvasztottam, majd belereszeltem a marcipánt és alaposan összekevertem.A tejet és a bazsalikomleveleket botmixerrel leturmixoltam, majd a fehércsokis-marcipános masszához adtam és újra összeturmixoltam.Végül a tejszínt habbá vertem és óvatosan összeforgattam a bazsalikomos krémmel, majd hűtőbe tettem pár órára.Fagylaltgépben kb 20 perc alatt selymes, krémes állagú fagylalt keveredett, amit a rebarbarás-eperlekváros palacsintával mind be is faltunk.Ha nincs fagylaltgép, akkor sem kell ám megijedni, csak be kell tenni a masszát egy jól záródó edényben a fagyasztóba, óránként átkeverni, majd a kívánt állag elérésekor szépen megenni! A fenti adagból kb 10-12 gombóc fagylalt készíthető.

Címkék

Fagylalt Édesség