Töltött káposzta - ahogy én készítem

  • 2019.12.25.
  • 1

A töltött káposzta egy olyan étel, ami ha azonos összetevőkből is áll, mégis minden háznál más az íze, másmilyen lesz.
Az én receptem is évek óta alakul, nem olyan régen készítem, mert sokáig Édesanyám főzte az egész családnak - szerencsére még ma is főz - , de azért ezt a nagy terhet már leveszem róla. Tehát a receptem alapja természetesen Anyukámtól származik, de az évek során sokat tanultam Márta
barátnőmtől, és Ani főnökasszonyomtól is, amiket alkalmazok a receptemben, pl. hogy rántással kezdem, és nem utólag rántom be, és más egyéb apróságok. Nálunk a munkahelyemen, nagy hagyománya van a töltött káposzta készítésnek a karácsonyi ünnepségre, amit Anikám készít, a saját receptje szerint, és második éve már, hogy én is besegíthetek ebben. Amiben eltér az én receptem, hogy mi vöröshagymát is teszünk a töltelékbe, és a füstölt húst nyersen rétegezem bele, nem főzőm elő, és még jó minőségű parasztkolbászt is karikázok a rétegek közé és a tetejére. A rizsből én a kerek szemű rizst szeretem, mert sokkal szaftosabb lesz tőle a töltelék, a hosszú szemű rizzsel pergősebb. A töltött káposztánál az igazi disznó/mangalica zsírt használjunk, nem elég az étolaj hozzá. Nálam 1,5 kg darálthúsból készül egy nagy fazékra való adag, az egész családnak, de arányaiban le tudjátok majd csökkenteni a receptet. A rizs mennyisége is ízlés kérdése, én kevesebbet teszek bele, mert azt tapasztaltam, hogy a sok rizstől túl kemények lesznek a töltelékek, de az általános arány az 1kg hús/20 dkg rizs. A fűszerezés is nagyon egyéni, én pl. szeretem, ha kicsit " pirosabb" a pirospaprikától, van aki majdnem fehéren készíti. Azt mondják a töltött káposzta melegítve az igazi, minél tovább áll, annál finomabb lesz, így érdemes az ünnep előtt pár nappal elkészíteni. Nálam most a meglepően enyhe időjárás miatt maradt a végére, mert az erkélyen szoktam tárolni ha elég hideg van.
Hozzávalók:
1,5 kg darált sertéshús ( comb, lapocka)20 dkg rizs 1 nagy fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma2-3 kk.
házi pirospaprika3 dkg sófél kk. őrölt bors
1 nagy tojás1 szál Hartai parasztkolbász ( enyhén csípős)kb. 60 dkg füstölt oldalas szél ( lehet tarja, vagy más füstölt hús is)1,5-2 kg savanyú káposzta20 db sav. káposzta levéldisznózsírkevés liszt a rántáshoz1 db hegyes erős vagy piros csípős paprika a tetejére ( ez egyéni)tejföl a tálaláshoz
Elkészítés: