Lovacskás torta

  • 2015.03.21.
  • 5

Egy nagyon kedves felkérésnek tettem eleget ezzel a tortával, egy 6 éves kislány szülinapjára készítettem, aki imádja a lovakat.
Elég nagy kihívás volt számomra, mivel még csak nemrég kezdtem el foglalkozni fondant bevonatos tortákkal és figurákkal, de nagyon nagy kedvvel és örömmel készítettem. Maga a torta mascarpónés-epres, kakaós piskótával, aminek a receptjét
ITT találjátok.
Az epret most egy sorban, két réteg krém közé raktam, a torta oldalát és tetejét, 1:1 arányú vajkrémmel be kell vonni a fondant alá. Erről az első bevonatos tortámnál olvashattok. A fehér fondantot gél állagú rózsaszín ételfestékkel színeztem, és addig gyúrtam amíg egyenletes szép színt nem kapott. Nekem a legjobban a Fractal nevű gél állagú ételszínezék vált be, ezt használom macaronok színezésére is. Kevés kell belőle és nagyon szép színekben lehet kapni.A színezett fondant masszát porcukros szilikonlapon nyújtottam ki. Jóval nagyobbra szükséges mint a torta, hogy mindenhol szépen bevonja, és simítólapáttal jól el tudjuk egyengetni, majd a felesleget körben levágjuk. Akinek van speciális fondantvágója azzal, ha nincs akkor sima pizzavágóval, vagy éles késsel is lehet.Ezzel a papír sablonnal dolgoztam, amit egy Pinterest-en talált képről rajzoltam, kivágtam és ennek mentén vágtam ki a mintákat a kinyújtott marcipánból. Maga a ló, a zöld szegély és a pillangó színezett marcipánból készült. A zöld "füvet" körben derelyevágóval vágtam ki, kb. 1 cm-es csíkokban és úgy ragasztottam körbe. Ragasztáshoz vizes ecsettel kentem meg.Sajnos minden fázisról nem tudtam fotózni, mert nagyon gyorsan szárad a fondant és a marcipán is, ezért gyorsan kell dolgozni vele. A torta bevonata cukormasszából készült a lovacska és a többi díszítés színezett marcipánból.Tudom többen kacérkodtok a házi tortadíszítéssel, ehhez szeretnék segítséget nyújtani ezzel a bejegyzésemmel. Bátran biztatlak benneteket, hogy nyugodtan álljatok neki, nem annyira ördöngősség, én is magamtól a netről tanulgatom és gyakorolom ..... persze nem árt egy kicsi kézügyesség ! ;-)Ha bármi kérdésetek lenne, amit nem említettem, vagy valami nem egészen világos, akkor nyugodtan írjatok, akár itt megjegyzésben, vagy e-mail-ben vagy FB-n.Tortára fel ! Jó munkát hozzá ! :-)