Anita tejmentes joghurtja

  • 2018.06.27.
  • 8

Anita tejmentes joghurtjaNemrégiben elkészítettem életem első tejmentes joghurtját, és azóta is csinálom, minden héten rendületlenül.
A receptet Suhajda Anitának köszönhetjük - azt hiszem mondhatom többesszámban, hiszen sokunknak óriási segítség ez. :)
Az eredeti receptet befotózva fogom ide betenni, nem írom le külön, nehogy vmi hibát vétsek egyrészt, másrészt pedig véletlenül sem akarom még a látszatát sem kelteni annak, hogy ez saját recept. Nagyon köszönöm Anitának hogy megosztotta velünk ezt a kincset.
Ennek a joghurtnak az ízét már ismertem, tavaly nyáron kóstoltam először, már akkor isteni finomnak találtam.
Úgy hozta az élet, hogy néhány hónapja megint mellőznöm kell a tejtermékeket. Azóta csak nagyon ritkán és kis mennyiségben eszem, annyit még tolerálok, de egyéb egészségügyi okokból kifolyólag sem ajánlott nekem.
Anita tudta, mi a helyzet, azt is hogy imádom a joghurtokat....és küldött nekem. Azt mondta, próbáljam meg, egyem ezt, meglátom milyen jó lesz....igaza volt, teljesen függő lettem, de komolyan...imádom.... olyannyira, hogy beszereztem én is egy tejfőző gépet aztán vettem egy nagy levegőt és hozzáfogtam..
Isteni finom lett...Nagyon izgultam, nehogy elrontsam. Mindent a recept szerint csináltam, annyi különbséggel, hogy én a kókusztejet felforraltam. Akkor még a kesu-rizs tejszín is kb 85 fokos volt. Egybeöntöttem a kettőt és úgy hűtöttem vissza az előírt 42 fokra. Nem szükséges a forralás, de én szeretem inkább túlbiztosítani a dolgokat.
Akinek van gépe, mindenképpen próbálja ki. A világ legjobb tejmentes joghurtja. Az eddig kóstolt bolti társai jelenthetnek neki.
A
gyomornak pedig maga a csoda.
Anita köszönöm a receptet és mindent
❤❤