Biobabatorta apa naplójában

  • 2018.04.10.
  • 4

Különleges apanapló Varró Dániel költő, műfordító feljegyzéseinek füzére. A három fiú – Misi, Jancsi és Béni – kalandos mindennapjait 2011 óta követhetik nyomon a Nők Lapja olvasói. A  hét év alatt született írásokból jelent meg az Aki szépen butáskodik című válogatáskötet, amelyből megismerhetjük a gyerekek sziporkázó aranyköpéseit, csatározásait és megbékéléseit. A humoros és szeretetteli szövegeket olvasva is úgy tűnik, a sok aranyos csibészségen túl, különösen érdekli a költő apukát a gyereknyelv; a gyermeki látás sokszor kifejezetten költői, nagyon érdekes, hogy ők hogyan rakják össze a szavakat, milyen fordulatokkal, hogyan használják a nyelvet.
A Könyvhét folyóirat Könyvfesztiválra megjelenő számának interjújából megtudhatjuk többek közt azt is, hogy a költő felesége alapvetően sokkal tudatosabb nála a gyereknevelésben. Neki köszönhető, hogy a gyerekek amennyire lehet egészségesen táplálkoznak, vagy hogy például hordozós anyuka, apuka voltak. Varró Dani elmondja, ő is olvasott mindenféle könyveket, de az a tapasztalata, hogy egy-egy nehezebb helyzet megoldásában sokszor többet segít az ösztönösség, mint valami modern gyereknevelési trükk.
Az gyerekek étkezéséről a mindennapokba ágyazva tudunk meg ezt azt. Például, hogy az egészséges táplálkozás jegyében szülinapra a túróruditorta kizárva, de mint kiderül, a biobabatortával is lehet maszatolni, a buli végére a gyerek mindene csupa szentjánoskenyérmagőrlemény-bevonat... 
A könyv megvásárlásával az olvasó az Unicef apák napi programját támogatja. Hiszünk abban hogy a szülőkkel töltött idő kulcsfontosságú minden gyerek fejlődésében.
Könyvbemutató április 21-én, a Könyvfesztiválon: https://www.facebook.com/events/1874848492586797