Barátfüle, derelye

  • 2017.01.20.
  • 9

Tegnap láttam a boltban fagyasztott derelyét. Sokkal finomabb, ha magunk készítjük el, frissen!
Hozzávalók a tésztához: 50 dkg finom liszt, 2 tojás, 1,5-2 dl víz, só, ezen kívül a töltelékbe: kemény szilvalekvár, túró, a morzsához, amiben tálaláskor meghempergetjük: 4 evőkanál napraforgóolaj, 20 dkg zsemlemorzsa, a tálaláshoz: porcukor, őrölt fahéj.
Elkészítése: A lisztet a gyúródeszka közepére halmozzuk, a közepébe egy kis fészket formálunk, ebbe ütjük bele a tojásokat, megsózzuk egy csipet sóval, a vizet fokozatosan adjuk hozzá, összeállítjuk és simára gyúrjuk, a tészta formázható de eléggé kemény marad. Egy kis gömböt formázunk belőle majd egy tálba tesszük, letakarjuk egy konyharuhával és negyed órán át pihentetjük. Közben a zsemlemorzsát az olajban egy serpenyőben aranybarnára pirítjuk. Óvatosan, kevergetve pirítsuk, vigyázzunk, nehogy leégjen. Ezután félretesszük. Amíg a tésztát elkészítjük, felteszünk egy nagy fazék vizet főni. A tésztát két részre vágjuk és egyenként kb. 2 mm vastagságúra kinyújtjuk. Az egyik tésztalapot félretesszük, a deszkán lévő tésztalapra 3-4 centiméterenként egy teáskanálnyi szilvalekvárt halmozunk. Majd ráhelyezzük a félretett tésztalapot és a töltelékek mentén a tésztát lenyomkodjuk, és derelyemetszővel háromszög formájú barátfülékre metsszük. A már lobogó, forró sós vízbe kifőzzük a derelyéket – akkor lesz készen, ha feljön a víz tetejére, de ellenőrizzük, vegyünk ki egyet és nézzük meg, ha a tészta már nem fehér, akkor megfőtt, kóstoljuk is meg. Szűrőkanállal kiszedjük a kifőtt derelyéket a pirított zsemlemorzsára, és óvatosan rázogatjuk, amíg mindenhol be nem fedi a tésztát a morzsa. Tálaláskor fahéjas porcukorral meghintjük.