Az önmagunkba vetett hitről*

  • 2017.01.17.
  • 4

Nemrégiben Növényi Norberttel készítettem interjút, az új könyve megjelenésével kapcsolatban. Sok szívhez szóló, elgondolkodtató megállapítása lelki táplálék.
Növényi Norbert önéletrajzi regénye a magyar sport emblematikus alakjának küzdelmes, kalanddal és tanulságokkal teli életét tárja olvasója elé. A könyv címe nem más, mint: A Növényi
- Ön amellett, hogy páratlan sportkarrierrel rendelkező olimpiai bajnok, játszik színházban, filmekben, karakteres szereplője népszerű sorozatoknak, és ír is. Hogy fér meg egy személyben ennyi minden?
- Azt gondolom, hogy ha az ember akar valamit, akkor arra mindig tud időt szánni. Mindig egy felfedező típusú ember voltam, aki nem félt a változtatásoktól az új dolgok felfedezésétől. Persze amibe belefogtam, azt teljes intenzitással és alázattal csináltam és megpróbáltam szeretni, mert csak akkor tudtam eredményt elérni az élet bármely területén, ha örömömet is leltem benne, természetesen a kitartó és kemény munka mellett.
- Az ellenfél szerepét nagyon érdekesen ábrázolja. A szovjet versenyzővel kapcsolatban írja, hogy éjszaka csukott szemmel lépésről-lépésre elképzelte a meccset, majd ugyanúgy lett a valóságban is, és amikor megnyerte a mérkőzést, megcsókolta az ellenfelét…
- Minden idegszálammal az olimpiára koncentráltam már hosszú évek óta, és ezért úgy készültem, hogy a világon senki nem dolgozhatott a sikerért nálam többet, mindezt azért, hogy a bajnokság előtt-alatt ne tehessek magamnak szemrehányást, hogy mi lett volna, ha ezt vagy azt jobban tettem volna, illetve többet tettem volna. Mivel az újságok azt írták, hogy nincs esélyem az ellenfelemmel szemben, ezért alvás helyett lejátszottam magamban számtalanszor az ellenfelemmel az elképzelt mérkőzésemet, és ez olyan pszichikai állapotba hozott, hogy végül is sikerült nyernem a megálmodott technikai és taktikai elképzelésemmel.
- Néhány kulcsszót kiírtam magamnak a könyvéből: érdemes, álom, erőfeszítés, fájdalom, szerencse. Úgy gondolom, ezek minden életpályán fontos szerepet játszanak, különösen egy olyanban, mint az öné. Ön szerint melyik  legmeghatározóbb?
- A legfontosabb az önmagunkba vetett hit, valamint a bizalom az elvégzett munkában. A sportban a szerencse, az alázatos és kitartó, kemény munka találkozása a lehetőséggel. ”Minden ember a maga szerencséjének a kovácsa!”
- A kisfiúk általában szeretnek birkózni, mégsem lesz mindegyikből élsportoló. Edzőként mit ajánl a kezdőknek?
- Nem mindenkiből lehet bajnok, de egészséges, pozitív gondolkodású ember igen! Azt, hogy kiből lesz bajnok, nem lehet megmondani, de azt, hogy kiből nem, azt igen, mert a tehetség kiválasztódik. De az aki kényszerből jár edzésre, aki lóg vagy nem figyel, annak a gyermeknek nem lehet a személyiségében rejlő lehetőséget ápolni és fejleszteni, azt a gyermeket más irányba kell terelni, mert lehet, hogy ott viszont nagyszerűen érzi magát és nagy dolgokra lesz képes. Sajnos a szülőkkel van a legnagyobb baj, utána az edzőkkel és nem a gyermekekkel! Mindegyik gyerek magában hordozza a csodát, azokat az energiákat, lehetőségeket, amivel sikeressé, boldoggá tud válni. Ehhez kell a szülő normális segítő támogatása és a megfelelően felkészült edző. Sajnos ma az a tapasztalat, hogy ez ritkán áll össze, és ez a gyermekek eredményességének, sikerének a gátja.
- Nagyon tetszett a könyve végén, hogy a köszönetnyilvánításban legalább három oldalon keresztül sorolja a neveket. Azt gondolná az ember, hogy a sikereit végső soron saját magának köszönheti, mégis mennyi segítője van. Miért ilyen fontosak?
- Természetesen az eredményekért én dolgoztam meg, de kellettek az edzők, segítők, edzőpartnerek, mert nélkülük nem tudtam volna felkészülni rendesen és nem tudtam volna eredményes lenni.
- Önéletírása nem csak sportrajongók érdeklődésére tarthat számot, hiszen szakmai élete rendkívül szerteágazó. Kiknek ajánlja a könyvét?
- Mindazoknak ajánlom, akik szeretik a sportot, a művészeteket, akiket érdekel, hogy mit kell tennie és miket kell átélnie egy sportolónak az eredményességhez vezető úton és mit kell átélnie a siker vagy kudarc után. Ajánlom azoknak, akik valamilyen oknál fogva feladták tevékenységüket vagy álmaikat, céljaikat és azoknak, akik tudni akarják, hogy miért ne mondjuk, hogy soha, mert mindig van út a célunkhoz, még akkor is, ha azt nem látjuk, de a pozitívan gondolkodó ember azt mindig megtalálja és eléri a célját!
(*Szepesi Dóra interjúja az Új Könyvpiac decemberi számában jelent meg)