Olyan héten vagyunk túl, hogy tudom, ennyi izgalmat nem szeretnék az életben ilyen rövid időn belül.A kávégépünk, az romlott el egyszer csak.Aki ismer, tudja, mekkora csapás ez nekem, aki nem, annak csak jelzésként mondom, sok kávét iszom. Na most, reggel ugye 6.10 és 6.30 között kelünk emberemmel általában, hiszen hétre már jönnek az üzembe dolgozni a lányok meg a Gergő, és a termelés elindításához hozzá tartozik, hogy aki kér kávét, az kap. És jót kap. Ehhez a gépet legkésőbb fél hétkor be szoktam kapcsolni, nagyjából 40 perc múlva akkor már használható. Így tettem azon a reggelen is, amely ugyanolyan vidám reggelnek tűnt, mint a többi – aztán fél nyolcra már kikristályosodott a szomorú valóság: a kávégép nem indul. Bekapcsoltam, a kapcsolóján levő kis égőcske jelezte, hogy a gép áram alatt van, de ezen kívül a működésnek semmi jelét nem mutatta.Mivel nyolckor nyitunk, hirtelen két dolgot tudtunk tenni: 1. bevittük a lakásból az automata darálós-főzős kávégépet, ami vészhelyzet esetén elmegy, de azért messze nem főz olyan kávét, mint egy “rendes” kávégép; 2. beüzemeltünk egy villanyrezsót, amelyen kotyogósban (Bialetti Brikka) tudtunk főzni kávét. Ezt a két alternatívát tudtuk felajánlani a nyolc órától folyamatosan érkező, kávézni szándékozó vendégeinknek. Volt, akinek felcsillant a szeme a “kotyogós” szó hallatán, másokat egész egyszerűen nem is érdekelt, hogy most egy automata kávégépből kapnak kávét; és hát volt egy szűk réteg, amely vagy “köszi, majd visszajövök később”- szerű mondatok kíséretében juttatta tudomásomra, hogy na, azért ez nem igazán az, amit ő szeretne, de volt, aki meg is mondta: “mindketten tudjuk, hogy ami abból jön, az nem igazi kávé”.Rém ciki volt.Főleg, hogy nyitásunk óta folyamatosan terjed a híre a jó kávénknak, amely a korai órákban egyébként szinte az egyetlen elérhető kávé a településen.Nyolckor el is kezdtem telefonálni; hívtam a kávégépünk tulajdonosát – akitől a kávét vesszük, tőle kaptuk a gépet is használatra -, aztán egy helyi kávést, hátha tud szerelőt. Kaptam is egy számot, amit felhívtam, és a vonal végén jelentkező hang azzal biztatott, hogy egy óra múlva nálunk van.Jött is, nézegette, tapogatta a gépet, aztán kivette belőle az úgynevezett főpanel nevű alkatrészt, és elszelelt vele, mondván:  nem sokára jövök. Ez volt délben. Kettőkor még nem volt sehol. Háromkor sem. Négykor bátortalanul rátelefonáltam: …na, mizu? Ó, mondta erre, hát a műszerész nem csinálta meg az alkatrészt, de holnap reggel ezzel kezd, ő pedig egyből hozza is hozzánk.Biztattam a vendégeinket, tartsanak ki, holnap lesz rendes kávé. Reggel kilenckor már vártam a szerelőnket. Tízkor nagyon. Délben arra gondoltam, biztosan sokat csuklik. Kettőkor bátortalanul felhívtam: na…?Hát a műszerész, már megint, az késlekedik. De: amint visszaér ő – a szerelő – a városba, egyből hozzá megy majd. –  Az nagyon jó lenne – mondtam erre neki -, mert elég sok vendégünk megy el amiatt, hogy nem tud igazi jó kávét inni.– Teljesen mindegy – mondta nem túl udvariasan ő -, attól nem készül el előbb.Itt kezdtem ideges lenni.Ötkor hívott azzal, hogy majd reggel, akkor már biztosan meglesz az alkatrész. A reggel még mindig a két alternatívával múlt el, a szerelő srác 11 körül érkezett meg azzal, hogy a panel nem javítható, most ő ezt visszateszi, de ha gondoljuk, meg tudja majd úgy csinálni, hogy ezt kiiktatja, és valami egyszerűbb módon üzembe helyezi.Mit mondjak, nem igazán bíztam már benne.Közben beszereztünk egy másik kis kölcsöngépet, és hívtunk egy másik szerelőt, akinek a számát egy kedves ismerősünk adta meg azzal, hogy rendkívül lelkiismeretes, és mindig szinte azonnal jön. Így is lett: hívtam, és egy órán belül nálunk volt. Beüzemelte a kis gépet, megígérte, hogy majd foglalkozik a másikkal is, és elment.  Akkor azt mondtam a fiaimnak: nem akar valamelyikőtök kávégépszerelő lenni? Ez a kérdés egyre markánsabban villogott bennem, amikor másfél nappal később a kis kávégép is megadta magát.Hívtam a kettes számú szerelőt. Jött.– Ennek is az elektronikájával van a baj – állapította meg a diagnózist, és pedig már szinte sírással küszködve vittem be újra a cukrászdába az automata gépet, meg a kotyogóst. Visszatérő vendégeink nem hittek a szemüknek.– Csak nem megint elromlott…?De. A szerelő felnyalábolta a kis gépet, és ha már ott volt, hát szemügyre vette a korábban elromlottat is. Nézegette a főpanelt, amelyen volt egy kis gombelem. Rámért – és kiderült, hogy a kis gombelem félig lemerült. Csere, bedugtuk – a gép működött.Ezt nem hiszem el – mondtam magamban, miközben örültem is, hogy végre megint működik az eredeti kávégép, és hogy nincs igaza az első szerelőnek: mégis csak javítható ez a gép. Ment is egész nap, lefőztünk rajta egy csomó kávét, este elmostuk, lekapcsoltuk – és másnap megint nem indult el.Ott voltunk, ahonnan négy nappal korábban indultunk. De ráadásul augusztus 20. volt, amikor tudtuk, hogy nagyon is sokan fognak jönni.“Nem indul a kávégép” – írtam szerelőnknek, aki jött, és mondta, még este eszébe is jutott, nehogy kikapcsoljuk a gépet, hátha nem indul el többet. Hát, mondtam, az most már veszett fejsze nyele, próbáljunk meg valamit tenni azon kívül, hogy addig is a kotyogósból és az automatából adunk kávét.