Most már tényleg.

Már nem kell két hét.
Elmondom, mi a helyzet, legutóbbi bejegyzésem óta a következők történtek:

A burkoló felrakta a csempét. Mondjuk, amikor megérkezett a két tanuló sráccal, majd hozzájuk fordult, és azt mondta: “gyerekek, ez itt a csempe – ezt kell felrakni oda a falra” – na, akkor kicsit megijedtem. De mivel tudtam, hogy Feri, a burkolónk kiváló szakember, nem volt kétségem afelől, hogy a végeredmény is hibátlan lesz. Hosszas tanakodás után döntöttük a Ragno csempéje mellett, ami viszont mindenkinek egyöntetűen tetszik, és jól megy a sötétkék hátsó falunkhoz. 75×26-os lapok, jól lehetett velük haladni.
Kész a pult. Szinte teljesen, egy-két apró simítás kell. Dani, az asztalos fiú majdnem szembeszomszédunk volt az előző lakóhelyünkön. Apukája és a nagybátyja is asztalos, gyerekkora óta szívta magába a szakmát. Amikor meghozta a pultot, csak ámultam, nagyon klasszul megcsinálta. Kérdeztem is tőle: hány éve vállalsz maszek melókat? Azt mondja erre, tíz. És hány éves vagy? Huszonhárom. MI???
Elkészült – majdnem – a plafonra a gipszkarton álmennyezet, vagy hogy hívják ezt, amiben majd a vezetékek futnak, és amibe bele lehet süllyeszteni a ledes lámpákat. A gyenesdiási Lámpaház tulajdonosnője a kezembe nyomott ötöt süllyesztésre, hatot amúgy a mennyezet többi részére. Mondom neki, nem lesz ez kicsit sok? Mire ő: Mónikám, ez üzlet, nem hálószoba!!!
Akik ígérték, hogy 1-2 napon belül jönnek: villanyszerelők – ők berakják a lámpákat, kapcsolókat, konnektorokat, ahova még kell. Lacika, a vizesünk, aki mindig ígéri, hogy jön, és egyszer aztán tényleg meg is érkezik: ő kiállást alakít ki a mosogatógépnek, elvezeti a vizet a kávégéphez, ill. mindkét gép vízlefolyását is megoldja.
Székeket és asztalokat nézegetek a neten hetek óta, hosszúra nyúlt a vajúdás, de remélem, most már lassan ennek a végére is pontot teszünk.
Mindeközben volt két olyan hetünk, hogy annyi selejtet termeltünk, amennyit fél év alatt szoktunk, valami teljesen megmagyarázhatatlan okból. Szurkoljatok nekünk, ne rontsuk le a saját nimbuszunkat, mire megnyitunk…