Mit tehet az ember, ha a hatodik szülinapja épp a csontvelő-átültetés után nem sokkal éri? Hát ünnepel. Igaz, nem úgy, ahogy más hatévesek.
Ha szerencséje van, már épp kijöhet a steril szobából, amelynek több, mint egy hónapon át rabja volt. Igazából, már az is mázli, hogy rabja lehetett, hogy a testvére megfelelt, mint csontvelő-donor, és így ő egyáltalán részt vehet saját hatodik szülinapján. Mert úgy is lehetett volna, hogy nem.
És lehet, hogy haja még nincs, de új élete már van. Az orvosok úgy számolják: 42 napos. Ennyi idő telt el ugyanis a beültetés óta. Szervezete jól reagált, az eredmények biztatóak, így aztán megkezdődhetett a szervezkedés a szülinapra – még a régi időszámítás szerint.
Flóra régi rajongója tortáimnak, már ha mondhatom így. Volt már neki “virágos kertje”, meg szívecskés rózsaszín habos tortája. Anyukája elmondása szerint komoly marketing-tevékenységet fejtett ki érdekemben a Szent László kórház transzplantációs osztályán, ahol a nővéreknek és az orvosoknak is megmutatta korábbi tortái fotóit, s a kérdésre, hogy ezeket ki sütötte, ezt mondta:
– Hát a Móni! Tudjátok, Gyenesdiáson, nem messze onnan, ahol én lakom!
Ezúttal azonban a feladat kicsit bonyolultabb volt, mint korábban. Ugyanis 1. a tortának laktózmentesnek kellett lennie, ez nem újdonság, eddig is így volt. 2. Csak ultrapasztőrözött termékekből készülhetett,  3. olajos magvak is csak hőkezelve kerülhettek bele – marcipán tehát kizárva; 4. senki nem érhetett hozzá kézzel egyetlen darabjához sem, az első mozzanattól az utolsóig egy embernek kellett készítenie, kesztyűben. 5. Flórának a lehető legfrissebben kellett megkapnia a tortát, azaz csupán pár órával azelőtt lehetett megsütni és összeállítani, hogy evett belőle.
Ötkor keltem. De szó nélkül. Fél liter UHT tejből, kis vaníliával, 5 tojássárgával és 4 deka keményítővel pudingot főztem. Meg közben egy kávét is, persze, hogy ébren maradjak. A pudingba beleolvasztottam tíz deka 70 százalékos étcsokit, mert amint anyukájától megtudtam, Flórika napok óta csokipudingról álmodozott.  Aztán 9 tojásfehérjét habbá vertem 30 deka cukorral; belekevertem 20 deka törökmogyoró-, és tíz deka sima búzalisztet, majd sütőpapírra öt darab 26 centi átmérőjű körként felkentem ezt a masszát. 160 fokon – ami háztartási sütőben 190 – megsütöttem, szép pirosra.
Közben lehűtöttem a csokipudingot, a sokkolót használtam, hogy ez minél hamarabb megtörténjen – és ez most nem az utcai zaklatók hatástalanítására szolgáló eszköz, hanem egy olyan spéci hűtőszekrény, amely -20 fokos levegőt keringet a belehelyezett holmi körül, így aztán az tényleg hamar hideg lesz.
A megsült tortalapokat leválasztottam a sütőpapírról, a csokipudingba pedig belekevertem 6 dl habbá vert laktózmentes UHT tejszínt. Aztán rétegezni kezdtem: lap, krém, banánkarikák (mert banános csokis torta volt a kis lábadozó vágya), lap, krém, banánkarikák – amíg csak el nem fogytak a lapok, meg a krém. A tetejét 1 dl laktózmentes UHT tejszín és 10 deka 70 %-os étcsoki összeolvasztásából nyert csokiganache-sal vontam be, majd cukorvirágokkal (amelyeket a kis ünnepelt megehetett) és egy marcipán egyszarvúval (amit viszont nem, de ő kérte) díszítettem.
Az utolsó virágokat raktam a tortára, amikor Flóra apukája megérkezett. Jégakku, kifertőtlenített thermodoboz, és mehet – maradt az izgulás, hogy vajon Pestig szétfolyik-e a süti, vagy nem? Nem folyt szét.Hiszen nem folyhatott szét: egy igazi hős várta, aki nagyon megérdemelte, hogy végre ehessen egy kis csokipudingos tortát – igaz, csak egyetlen szeletet engedélyeztek számára…
Nem mondom, hogy ez a legszebb torta, amit valaha készítettem. De elsők között van azokból, amelyeket a legnagyobb szeretettel sütöttem. Isten éltessen nagyon-nagyon sokáig, Flóra!