Amit nem érdemes kihagyni: tulipánszüret Kőröshegyen

  • 2018.04.16.
  • 5

Már tavaly is hívtak a kőröshegyi tulipán-, majd kicsit később a levendulaszüretre, de nem mentem el. Az elmúlt hétvégén rájöttem, hogy hiba volt. Ugyanis akkor is nagy élmény, ha az ember nem szüretel, csak nézelődik. Keszthely felől az M7-esen a völgyhíd végén, Budapest felől értelemszerűen a kezdetén, a 121-es kilométernél kell lehajtani az autópályáról. Kőröshegyre beérve bal oldalon két templom között húzódik egy út, ez vezet Balatonföldvárra, erre kell rátérnünk – innen viszont ki van már táblázva, hol is találjuk a tulipánokat. Persze, a rengeteg ugyanoda igyekvő, vagy onnan induló autó is mutatja az utat. 

A hely neve hivatalosan Kőröshegyi Levendulás, mert hatalmas levendula ültetvény pompázik a gyönyörűen kialakított dombokon.A dombok alján kialakított sík terepen elültettek közel 100 000 tulipánhagymát, amelyek most április közepén csodálatosan pompáztak a szikrázó napsütésben. A tulipánok mellett nárciszok is helyet kaptak. A szüreteléshez 500 forintos letét ellenében ollót, 5000 forint letevésével pedig csinos szüretelőkosarat vehet igénybe bárki. A pénzt a holmi leadásával természetesen visszaadják. A tulipánokért szálanként 100 forintot, a nárciszokért 50 és 20 forintot kell fizetni. 
Mi ugyan nem szüreteltünk, de sokáig gyönyörködtünk a látványban.  Sokan plédet, piknikkosarat is hoztak magukkal, és klassz délutánt töltöttek el a tulipánmező szomszédságában.
Azonban mielőtt lemegyünk a tulipánmezőkhöz, illetve miután leszedtük, amit szerettünk volna, mindenképp a dombtetőre kell sétálnunk, ahol a lelket gyönyörködtető kilátás mellett ételt, italt vehetünk magunkhoz.
Ugyanitt mindenféle levendulás holmit vehetünk. Azt gondoltam, kimaxolták a levendulában rejlő lehetőségeket: szappantól a szörpig, a kaspós növénytől a teáig találunk itt mindent.
Azonban, amikor szóvá tettem az árusoknak, hogy itt valószínűleg minden van, ami a levendulából kihozható, elárulták: némely leleményes vásárlók bebizonyították, hogy van rés a pajzson, ugyanis levendulás méz NINCS!