Áfonyás macaron

  • 2018.03.22.
  • 2

Rájöttem, hogy számomra a macaron sütés amolyan terápia lett. Talán azért is, mert macaront nem lehet kapkodva készíteni. Megvannak a lépések, megvan az egész folyamat, ami mindig ugyanúgy kell, hogy történjen. Le kell menni szépen a macaron szintjére, és nyugodtan, belégzés, kilégzés, haladni a recepttel.
Mert hát vannak olyan napok, amikor az embert kellemetlenségek érik. Olyasmik, amitől mondjuk azonnal síkideg lesz, és legszívesebben felhívná az illetékeseket, hogy hé, miért csináltátok ezt, miért nem lehetett megmondani egyenesen, miért úgy kellett összeraknom a mozaikokból, és miért nem lehetett korrekten intézni ezt az egészet – nos, ilyenkor én először is főzök egy kávét, majd megvárom, hogy kiürüljön az üzem. Átszellőztetem, és bekapcsolom a páraelszívót, hogy a páratartalom az 50-hez közeledjen.
Aztán elkezdem átszitálni a mandulalisztet, ezt a lépést nem szeretem egyébként, és itt még kattog az agyam, hogy becsaptak, hogy elloptak valamit tőlem, tőlünk, még ha ez nem is egy tárgy, de ugyanúgy lopás, és akkor végzek a szitálással, kimérem a mandulalisztet, aztán hozzászitálom a porcukrot, aztán összekeverem a tojásfehérje egyik felével.
Ekkor már nincs más, csak a macarontészta és én. Felteszem a kristálycukrot a vízzel, belerakom a cukorhőmérőt, a keverőgép üstjébe mérem a tojásfehérje másik felét, ráerősítem az üstöt a robotgép állványára, beillesztem a habverőfejet is a helyére, és amikor 111 fokon sípol a cukorhőmérő, elkezdem felveretni a habot. Szerencsére hamar felmelegszik a cukorszirup 121 fokosra, ha nem így lenne, megint agyalnék, hogy vajon kivédhető-e valahogy, hogy akiket az ember a bizalmába fogad, később ne ártsanak neki valamilyen módon, de hát ezt ugye sosem lehet tudni, és akkor szerencsére 121 fokos a cukorszirup, bele kell önteni a verődő fehérjehabba, hála Istennek.
Innentől már felgyorsulnak az események, a szirupos hab visszahűl keverés közben kézmelegre, aztán össze kell dolgozni a mandulás masszával, és itt nagyon kell figyelni, szalagosan kell lefolynia a masszának a kanálról, szakadás nélkül, meg a színét is figyelni kell, mikor olyan gyöngyházas a csillogása, akkor jó.
Itt már nincs mód arra, hogy az ember a búbánatán vekengjen, mert ha a massza megfelelő állagú, mehet is a sima idomcsöves habzsákba, ‘oszt nyomjuk. Ha kétszínűt akarok, a fele masszát rakom a zsákba, a másik felét beszínezem, így lesz egy natúr, meg egy világos színű adagom. 

E_G_Y_F_O_R_M_Á_R_A! Ez a legnehezebb. Ezt kell a legtovább gyakorolni. Mert ha jobban megnyomod a zsákot, nem látod még, de nagyobbra fog terülni. “Bele kell mennie” a kezedbe, vagy hogy mondjam, gyakorolnod kell sokat. Nekem is, még mindig. És nem is csak azért, mert a sok egyforma macaron szép, hanem mert jó terápia ez. Miközben száradnak, “bőrösödnek” a kis “kabátgombok”, elkészítem a tölteléket.
A töltelék is kíván némi agyalást, mert ha nem akarom, hogy csokis legyen, fennáll a veszélye, hogy másnapra a macaronhéj “megeszi” a tölteléket, beleszívódik a héjakba, aztán hiába volt olyan dekoratív, reggelre semmi sem látszik belőle. Lassan elhalványul, hogy becsapva érzem magam, elhatározom, hogy megbocsátok, mert hát ez igazából az én érdekem, és nekiugrom a tölteléknek. Felfőzök 15 deka fagyasztott áfonyát, aztán jól leturmixolom. amíg forró, beletördelek 10 dkg fehércsokit. Felhabosítok 10 deka vajat egy kis porcukorral, elkezdem hozzáadagolni a hideg áfonyás cuccot, de mivel nem vagyok elégedett az eredménnyel, 10 deka krémsajtot is adagolok hozzá. Megkóstolom, finom. Bedobom a hűtőbe, ellenőrzöm a macaronokat, szépen bebőrösödtek, úgyhogy 150 fokon 12 perc alatt megsütöm őket. Persze, könnyű dolgom van, a cukrászsütőbe befér mind egyszerre, van 12 percem, elmosogatok.
Ha megsültek a héjak, kiveszem őket a sütőből, hagyom kihűlni, aztán szépen megkeresem mindegyik párját, és kettesével sorba rakom őket. Minden másodikra töltök a krémből, és befedem a párjával. Kész.
Megnyugodtam.
Az élet megy tovább.
Hát nem szép?
És hát persze, az lett volna az igazi, ha ezt a bejegyzést a macaron világnapján posztolom, március 21-én. Na de hol érdekel ez engem…?