Salzburger nockerl, avagy a salzburgi galuska receptje

  • 2018.02.20.
  • 8

Amikor elindultunk Salzburgba, és azon beszélgettünk, mit is nézzünk meg feltétlenül, azt mondtam a férjemnek: mindenképpen kóstoljuk meg a salzburger nockerl-t, mert azt nekem az olvasóim ajánlották. Aztán már a városban sétálgatva, az egyik kávézó – nevezetesen a Café Mozart – utcáról is olvasható árlapján megláttam a keresett tételt, és azt is, hogy 16,50-be kerül, igaz, két személyre. Az ára kicsit elbizonytalanított, mivel ezért az összegért már majdhogynem bármilyen főételt is lehet kapni, gyorsan rákerestem a receptre: innen tudtam meg, hogy a salzburgi galuska nem más, mint egy egyszerű felfújt, amihez két személyre sem kell több, mit 5 tojás, némi cukor, egy kanál liszt. És tíz perc sütési idő. Nevezzetek sóhernek, nem bánom, vállalom: ezek után azt mondtam emberemnek, tudod mit, majd otthon elkészítem. Bár ő felvetette, hogy ugyan, ha nagyon szeretném, hát kóstoljuk meg, de látva a kávézó vendégcsalogató tévéjén, hogy ez egy sült tojáshab, én pedig egyáltalán nem vágytam édesre, letettem róla. Itthon azonban újra megkerestem a receptet, és elkészítettem. Az eredményen nagyon meglepődtem: a salzburgi galuska sokkal finomabb annál, mint ahogy én azt gondoltam. Úgyhogy javaslom, hogy próbáljátok ki – de azonnal egyétek meg, mert, mint minden felfújtnak, a sütőből való kivétele után minden percben romlik a minősége, a levegő egy része távozik, és a felfújtunk kissé összeesik.
Hozzávalók:
5 tojásfehérje
8 dkg cukor
1 ek liszt
2 tojássárga
vaj a forma kikenéséhez

Előkészítjük a hőálló formát – klasszikusan oválisba teszik, úgy láttam -, kivajazzuk. A sütőt bekapcsoljuk 200 fokosra (alsó-felső).
A fehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, hozzáadjuk a tojássárgákat, elkeverjük, és a végén a lisztet is beleforgatjuk.
Habkártya segítségével három “hegyet” teszünk egymás mellé az ovális formába, és mehet a tál a sütőbe.
Aranybarnára sütjük, amit 10-12 perc alatt érünk el.
Adhatunk hozzá pl. erdei gyümölcsöket, fagyasztottat felfőzve egy kis cukorral, mi így ettük; van, ahol alá teszik a tálba, és ezen a gyümölcsös rétegen sütik meg a galuskákat. Akárhogy is, meghökkentően finom!

Címkék

Süti